2024.04.20, Szombat

Spartan Race Visegrádon áprilisban

2016.03.31. 11:05

Visegrádon rendezik meg két hét múlva szombaton a világ legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race következő, magyarországi állomását.

Hirdetés

Visegrádon rendezik meg két hét múlva szombaton a világ legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race következő, magyarországi állomását, amelyre mostanáig már közel 5500-an neveztek. 

A szervezők tájékoztatása szerint a pálya útvonala titkos, annyit azonban elárultak, hogy a legalább öt kilométeres távon minimum 20 akadályt kell leküzdeniük a versenyzőknek.
Az egész napos esemény fesztiválterületét (rajt-cél terület) a 11-es főút mentén, a Duna-parton lévő visegrádi sportpályán alakítják ki, innen indulnak a 250 fős futamok negyedóránként. A szurkolók folyamatosan figyelemmel kísérhetik a futamokat, emellett színes programokkal várják őket a szervezők, akik külön gondoltak a gyerekekre, hiszen a legfiatalabbak is három különböző korosztályban tehetik próbára magukat a "Kids-futamokban."
Az eseményre április 3-ig nevezhetnek online az érdeklődők, ezt követően már csak a helyszínen lesz erre lehetőség.
A környéken várható, szokásosnál nagyobb forgalom miatt már most arra kérik a rendezők az eseményre látogatókat, hogy lehetőség szerint futamuk előtt legalább egy-két órával korábban érkezzenek.

forrás: mti / Spartan Race

Galéria

HelyiVisegrádSpartan Raceakadályfutás