2024.03.29, Péntek

Felavatták Göncz Árpád mellszobrát Óbudán

MTI

2017.10.06. 16:24

A volt köztársasági elnök egykori lakóhelye közelében felállított szobor leleplezésére több mint ötszázan látogattak ki, virággal emlékezve meg a két éve elhunyt politikusról.

Hirdetés

Felavatták Göncz Árpád néhai köztársasági elnök mellszobrát a főváros III. kerületében pénteken. Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: Göncz Árpád egykori Bécsi úti lakóhelye közelében áll a szobor, amely Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. A szobor elkészültéhez hozzájárultak civilek, magánszemélyek és a III. kerületi önkormányzat is.

Bojár Gábor Széchenyi-díjas üzletember, a Graphisoft alapítója azt mondta: egyetlen politikus népszerűsége sem közelítette meg soha Göncz Árpádét. Ez annak a bizonyítéka - tette hozzá -, hogy a magyarok azt szeretik, ha az emberi és politikusi nagysághoz szerénység párosul. Ezért szerinte nemcsak a kormányzó pártoknak, hanem a liberális nézeteket vallóknak is magukba kell nézniük, hogy „miért nincs újabb Göncz Árpádunk".

MTI

A megjelent több mint ötszáz ember közül sokan vittek virágot a szoborhoz. Az eseményen ott volt mások mellett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Görgey Gábor író, Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármester, Kósáné Kovács Magda volt MSZP-s képviselő, Kunhalmi Ágnes MSZP-s parlamenti képviselő, Mécs Imre volt szabad demokrata és szocialista politikus, valamint Suchman Tamás, a Horn-kormány minisztere.

Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke - aki 1990 és 2000 között volt államfő - életének 94. évében hunyt el 2015 októberében.

HelyiszoborÓbuda-Békásmegyer