Elindult az építkezés a MOL 120 méteres új központján
Letették Dél-Budapest egyik meghatározó új épületének alapkövét kedden. A MOL közép-európai ambícióit hirdető 120 méter magas, 28 emeletes, 98 ezer négyzetméteres MOL Campus tervrajzait napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 2-án mutatták be a nagyközönségnek.
A neves londoni Foster+Partners és a KINZO, illetve a magyar Finta Studios kollaborációjában megszületett tervek szerinti építkezésen jelenleg a részfalazási munkálatok zajlanak. Az első kivitelezési fázisra, a szerkezetkész állapot kivitelezésére novemberben fogják kiírni a tendert - mondta el lapunknak válaszolva Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója. Ezt követően később a belsőépítészeti és gépészeti ütemekre kerülhet majd sor.
Hernádi Zsolt kifejtette: több száz magyar mérnök munkájával fog elkészülni az épület. Kiemelte: az innováció, a környezettudatosság és a zöld terek szerepe különösen fontos.
Jóval olcsóbb lett volna, ha egy ugyanekkora laposirodaházat építünk, de akkor nem lenne az irodák 90 százalékában természetes napsütés
- fejtette ki.
Az új típusú építkezés új innovációkat is hoz hazánkba: ekkora méretekben nem alkalmaznak eddig feszített beton technológiát hazánkban - emelte ki Hernádi Zsolt. Hozzátette: az egész ház fűtési rendszere, klimatizálása, fényszabályozása mind innovatív technológiák segítségével valósul meg, melyk együttesen még nincsenek Magyarországon alkalmazásban.
A fejlesztés során 200 ezer köbméternyi földet mozgatnak meg, 20 olimpiai úszómedencényi betont öntenek ki és annyi acélt használnak fel, mint amennyihez az Eiffel-torony építkezéséhez volt szükség.
A MOL a kivitelezés várható befejeztéig, 2021-ig 800 milliárd forintot tervez befektetni hazánkban. Ennek csupán egy töredéke lesz a Kopaszi-gát melletti irodaház költsége, azonban ez egyelőre nem nyilvános hiszen a kivitelezők pályáztatását ez befolyásolhatná - mondta el a vezérigazgató. Ez a szám viszont jól rámutat arra, hogy a MOL nemzetközi vállalatként is büszke magyar gyökereire. Ebből is fakadóan nem csupán a dolgozóiknak akarnak minél élhetőbb teret teremteni, hanem a főváros és az ország lakóinak is.
A 120 méter magas irodaház legfelső szintjén így tetőteraszt, az alatta levő két szinten pedig közösségi tereket alakítanak ki.
A 120 méteres toronyház a Kopaszi-gátnál épül fel, Property Market Kft. BudaPart projektjéhez szervesen kapcsolódva. Az XI. kerület új 600 ezer négyzetméteres városnegyedének első üteme a Market generálkivitelezésében már épül. A magyar energiavállalat központja a BudaPart egyik fontos irodaháza, a jelenleg több szint magasra emelkedő BudaPart Gate szomszédságában épül fel. A két létesítmény együtt alkotja majd a Rákóczi híd budai hídfőjétől dél felé kiterjedő új városnegyed, és az az által jelentős részben meghatározott további fejlesztések kapuját.
A beruházásokhoz kapcsolódik a XI. kerület közlekedését jelentős mértékben fejlesztő fonódó 2-es villamosvonal építkezési terve is, mely Észak-Budával, a belvárossal és a teljes metróhálózattal összeköti majd a térséget.
Tarlós István főpolgármester felszólalásában a régi hagyományok és a modern innovációk együttéléséről beszélt támogatóan. "Maradjunk hűek a tradícióhoz, tanuljunk a régin, keressük az újat (...) de fogadjuk nyílt szemmel az újból azt, ami jó” - idézte Hauszmann Alajost a városvezető.

A MOL székháza külsőségében is szimbolizálja a vállalatcsoport által elért sikereket
- mondta el és rámutatott: számos nyugat-európai városban épülnek hasonló, vagy még magasabb épületek.
A városvezető egy kérdésre válaszolva kifejtette: a hamarosan elfogadásra kerülő Budapest 2030 programban
a főváros a kormánnyal közösen felülvizsgálja a 90 méteres építésmagassági határ pontosságát, megalapozottságát, illetve azt is, hogy hol kell meghúzni ezt.
Az építészszakma vezetői közül sokaknak az a véleménye, hogy szükség van ilyen épületekre, azonban fontos, hogy ezek a megfelelően kijelölt helyszíneken épüljenek fel - mutatott rá Tarlós István, majd kifejtette: ezek a terek egyelőre nincsenek véglegesen kijelölve, egy kevésbé átpolitizált időszakban lehetséges lesz lehetséges egy értelmes beszélgetést folytatni majd erről.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.