Milliárdos hálózatfejlesztésbe kezd a UPC októberben: a szélessávú internet mellett a digitális tévészolgáltatást is több helyen elérhetővé teszi.
A UPC Magyarország több milliárd forintos hálózatfejlesztésbe kezd 2016 októberében a monori régióban: az elavult ADSL technológia helyébe korszerű, másodpercenként 500 megabites adatátviteli sebességre is alkalmas optikai kábelhálózatot épít ki - közölte a társaság szerdán.
A tájékoztatás szerint az úgynevezett 29-es körzetben (amihez 43 település tartozik) először Monoron kezdődnek meg a fejlesztési munkálatok, ahol a UPC az év végéig közel tízezer háztartásban teszi elérhetővé az új hálózatot. A hosszú távú, saját forrásból megvalósuló beruházás 2017-ben folytatódik. A több szakaszból álló hálózatfejlesztési projekt pontos ütemterve még kialakítás alatt van.
A fejlesztéssel a szélessávú, a jelenleginél akár ötvenszer gyorsabb adatforgalmat biztosító internet mellett a UPC digitális tv szolgáltatásait is elérhetik majd az előfizetők a városban és a környező településeken. Elérhetők lesznek a vállalat olyan innovatív szolgáltatásai is, mint a közelmúltban bevezetett műsorvisszanéző funkció, a televíziós tartalmak mobil elérését biztosító szolgáltatás, vagy az interaktív videotéka. Az itt élők ugyancsak csatlakozhatnak majd az országosan 430 ezer, Európa-szerte pedig 6 millió ponton elérhető ingyenes UPC közösségi Wi-Fi hálózathoz.