2024.04.18, Csütörtök

Solymáron és Gyálon is fejlesztik az orvosi rendelőket

solymaronline.hu, gyal.hu

2017.04.13. 14:20

Míg Solymáron épületfelújítás történik, Gyálon új diagnosztikai eszközöket szereznek be és kibővülnek a szakrendelés időpontjai is.

Hirdetés

Solymár a polgármesteri hivatal, illetve az orvosi rendelő energetikai felújítására kapott 69 millió forintot. Dr. Szente Kálmán polgármester a Solymár Online-nak elmondta, hogy megvalósul az épület határoló falainak és födémszerkezetének hőszigetelése, minden határoló falon kicserélik a nyílászárókat, az épület tetejére pedig napelemeket telepítenek. Ezzel a rendelő villamosenergia szempontjából gyakorlatilag önellátóvá válik.

A polgármesteri hivatal épületén teljes nyílászáró csere és a nagyterem tetejére napelem rendszer felszerelése történik. A munkák a nyár folyamán fognak folyni, így a rendelés és a hivatali munka többé-kevésbé zavartalan lesz. A teljes befejezés várható időpontja 2017 szeptembere.

 

A gyáli önkormányzat 28 millió forinttal támogatja a helyi szakrendelőt

A város honlapja hírül adta, hogy a márciusi testületi ülésen megszavazott összegből orvosi, orvostechnikai és számítástechnikai eszközök beszerzése történik meg. Közülük kiemelkedően fontos az az új ultrahangkészülék, amely a szokásos hasi ultrahangvizsgálatok mellett lehetővé teszi a nyaki verőerek, az alsó végtagi mélyvénák, valamint a pajzsmirigy és a lágyrészek betegségeinek felismerését, ezen kívül lehetőséget teremt elsősorban a térd és a vállízületi panaszok hátterében megbúvó kórképek helyben történő felismerésére is. Ráadásul olyan ultrahangos szakorvos is érkezik a rendelőbe, aki jártas ezeknek a betegségeknek a diagnosztizálásában.

Az új diagnosztikus eszköz segíti a házban dolgozó reumatológus és ortopéd szakorvos munkáját is, alkalmas továbbá nőgyógyászati és terhességi ultrahangvizsgálatok elvégzésére, valamint tartalmaz a here betegségeinek diagnosztizálására alkalmas vizsgálófejet. Az urológiai ellátás minőségét egy olyan eszköz beszerzése is javítja, mely a vizeletáramlás mérésével segíti a jó- és rosszindulatú prosztata‑megnagyobbodás kimutatását.

Nagy értékű eszközök megvásárlásával bővülnek még a helyben elvégezhető szemészeti és fül-orr-gégészeti vizsgálati lehetőségek is. A gégészeti szakrendelések száma a heti egy alkalom helyett heti háromra, a sebészeti szakrendelés száma heti egyről heti két rendelésre nő, és az ortopédiai mellett – további új szakrendelésként – pszichiátriai ellátás indulását is tervezik.

HelyiépületfelújításorvosGyálSolymárháziorvosi rendelő