2024.10.12, Szombat
Teljesen megújul a fővárosi Bolgár Művelődési Ház
Látványterv (Facebook - Szűcs László Zsombor építész)

Teljesen megújul a fővárosi Bolgár Művelődési Ház

mti

2018.01.25. 16:02

Közel 300 millió forintot fordítanak a ferencvárosi kulturális intézmény fejlesztésére.

Megújul a hazai bolgár kisebbség számára szimbolikus jelentőségű IX. kerületi közösségi ház – derült ki a magyar és a bolgár kormány közös sajtótájékoztatóján csütörtökön. Az 1953 és 1957 között felépült művelődési központ rekonstrukciós projektjének jelenleg az engedélyezési eljárása zajlik, ennek lezárultával írják ki a közbeszerzést.

A tervek szerint nyáron kezdődik meg a 300 millió forintra becsült beruházáson a munka, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma 204 millió forinttal, a bolgár állam pedig 90 millió forinttal támogat.

 

Az épület jelenlegi állapota (egykor.hu)

 

Új emeletet kap a központ 

A fejlesztés során többek között

  • új szintet építenek az épületre,
  • kijavítják a tetőt és a homlokzatot,
  • öltözőket, illetve kelléktárat alakítanak ki a színpad mögött
  • és létrehoznak egy bolgár gasztronómiai teret.

A projekt várhatóan két ütemben zajlik majd le.

 

HelyimagasépítésBudapestkultúraFerencvárosművelődési házak