A főváros 4. kerületében megvalósuló beruházás során többek közt új járdát és kerékpárutat építenek, valamint egy vasúti átjáró is készül.
Közel 1,5 kilométeren felújítják Budapest IV. kerületében a Berlini utca egy szakaszát a Tél utca és a Kámfor utca között. A munkálatokra a kivitelező megtalálása után kerülhet sor – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
A beruházás során új járdát és kerékpárutat építenek ki, valamint felújítják a forgalomtechnikai eszközöket. A projekt részét képezi továbbá:
Az érintett szakaszon rendezik a zöldfelületeket, ami magában foglalja fák ültetését is. A területen közel 1400 köbméternyi aszfaltréteget és 95 négyzetméternyi nagykockakő-burkolatot építenek, valamint 15 méteres vasúti átjáró is épül a beruházás során.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.