A Duna Aszfalt az újjáépülő hídnál a meglévő, két egyvágányos szerkezetet elbontja és három új egyvágányos szerkezetet épít a helyére.
Megkezdődtek a Rákóczi híd (korábban Lágymányosi híd) közvetlen szomszédságában lévő Déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének munkálatai a Duna Aszfalt Kft. munkájával. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közel 36 milliárd forintos beruházásában az új hídszerkezeteket a híd melletti pillérekre helyezik majd rá.
A fejlesztés célja a vasútforgalmi kapacitás növelése a ferencvárosi megállóban, amely közvetlenül kapcsolódik a bővülő és megújuló fővárosi Déli összekötő vasúti hídhoz.
A projekt egyik fő elemeként a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom közötti vonalon fekvő hídon a meglévő két, egyvágányos felszerkezetet elbontják és három új, egyvágányos felszerkezetet építenek a helyére.
A vasúti pálya és a kapcsolódó egyéb szakágak infrastruktúráját is átépítik: többek közt a biztosítóberendezés, a vonatbefolyásoló rendszer és a távközlés is megújul. A projektben lévő munkálatok összesen 3 kilométernyi vágány érintenek.
A tervezett egyvágányos, többtámaszú rácsos acélhíd felszerkezete közös alépítményekre támaszkodik. Ezeket át kell alakítani az új felszerkezetek fogadására, továbbá új, cölöpfalas hídfőt kell építeni a budai oldalon. A kivitelező ezen kívül megvalósítja:
A IX. kerületi Soroksári utat és az újbudai Nádorkertet összekötő, 510 méteres híd elsőként 1877-ben készült el. A növekvő vasúti forgalom azonban a nem megfelelő minőségű anyagból épített kétvágányú hidat hamar meggyengítette, így 1913-ban egy új híddal helyettesítették, amely a második világháborúban megsemmisült. A háború után, 1946-ban egy egyvágányú híd létesült, végül 1948-ban és 1953-ban készültek el a mai hídszerkezetek a két vágánnyal.
A vasúti híd közvetlen szomszédságában épült fel az 1995-ben átadott Rákóczi híd.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.