2024.03.29, Péntek
Egyedi zöld megoldásokkal épít irodakomplexumot a Váci útnál a Skanska
Az épületegyeüttes látványterve (Skanska)

Egyedi zöld megoldásokkal épít irodakomplexumot a Váci útnál a Skanska

magyarepitok.hu

2020.08.08. 11:11

A három épületből álló fejlesztésben nagy szerep jut a környezettudatosságnak: multifunkcionális kert, tetőtéri futópálya és elektromos töltőállomások is várják majd a használókat.

Hirdetés

A skandináv Skanska mintegy 65 millió eurós befektetéssel megkezdte a budapesti H2Offices irodakomplexum fejlesztését, ami a vállalat tizedik projektje Magyarországon. A Váci út és a Dózsa György út találkozásánál, a Fővárosi Vízművek egykori területén található épületegyüttes zöld környezetet fog kínálni a főváros egyik legforgalmasabb pontján. A területen az építési munkák megkezdődtek, a befejezés 2022 harmadik negyedévében várható.

A komplexum három épületből áll majd, összesen 65 000 négyzetméternyi bérelhető területtel, az első ütemben megvalósított irodaház mintegy 26 000 négyzetméternyi bérelhető területet kínál majd – ez az épület összesen nyolc emeletből és három föld alatti parkolószintből fog állni.

Az épületegyüttes koncepciójának középpontjában a természetközeliség és a környezettudatosság áll.

A dán Arrow Architects által tervezett irodaépületnél összekapcsolódnak az innovatív megoldások és a parkosított közösségi terek a hely örökségével.


Tetőtéri futópálya is rendelkezésre áll majd

Az irodaházhoz épülő multifunkcionális kert a nagyközönség előtt is nyitva áll majd különböző kikapcsolódási lehetőségeket nyújtva, így egyszerre fog találkozási pontként és a közösségi élet színteréül is szolgálni. Az épület egyediségét hangsúlyozza a játékos homlokzat, és a földszinti szerkezetek átláthatósága harmonikus kapcsolódást tesz lehetővé beltér és kültér között.

A tágas, dupla magasságú előcsarnokot a Skanska skandináv hagyományaival összhangban alakítják ki.

A hangsúlyt az épületet használók egészségét és jóllétét támogató szabadidős terek kialakítására helyezik, mint amilyen például a tetőtéri futópálya, ahonnan kilátás nyílik a városra, valamint a zöld teraszkertek és a járható előtető.

A kerékpárral érkezők számára biciklitárolók, szekrények és zuhanyzók állnak majd rendelkezésre, míg az elektromos autót használókat elektromos töltőállomások várják. Az épületegyüttes otthont ad a bérlők és a környéken lakók kényelmét szolgáló kereskedelmi egységeknek és más szórakozási lehetőségeknek is. A H2Offices a környék adottságait figyelembe véve fog illeszkedni a város életébe, biztosítva a környéken élők szabad mozgását.


Az egészséget és produktivitást is szolgáló munkahely lesz

Alexandra Tomášková, a Skanska magyarországi és csehországi üzleti tevékenységért felelős ügyvezető alelnöke az irodakomplexum fejlesztése kapcsán elmondta:

„A H2Offices épületegyüttesével egy természet által inspirált, lenyűgöző munkakörnyezetet kívánunk létrehozni annak érdekében, hogy az emberek élvezzék a hely békés hangulatát annak ellenére, hogy az épület a Váci út egy forgalmas üzleti csomópontjában helyezkedik el. Mi a Skanskánál jövőképes munkahelyeket hozunk létre, amelyek hosszú távon jótékony hatással vannak az emberi egészségre és produktivitásra. A modern üzleti igényekhez tökéletesen illeszkedő új irodakomplexum mérföldkő a budapesti fenntartható irodafejlesztés és építészet piacán. A H2Offices megvalósulásával olyan épület jön létre Budapesten, amely egyszerre pezsdíti fel az üzleti életet és közösséget is teremt.”

A WELL és LEED minősítések megszerzését célzó projekt kiemelkedik fenntartható megoldásaival, erősíti a természettel való kapcsolatot és intelligens, innovatív funkciókat alkalmaz.

HelyiBudapestfenntarthatóságirodaSkanska Magyarország Kft.irodaház