2024.03.28, Csütörtök
Ezekkel a lépésekkel fejlesztik a főváros rakpartját
Látványtervek: Vitézy Dávid/Facebook

Ezekkel a lépésekkel fejlesztik a főváros rakpartját

Vitézy Dávid/Facebook

2021.04.04. 14:30

Döntés született a pesti rakpart élhetőbbé tételéről.

Hirdetés

A pesti rakpart fejlesztése régóta tervben van, most azonban folytatódhat a már megkezdett munka − derült ki Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatójának csütörtöki Facebook posztjából. Korábban a Fővárosi Önkormányzat tervpályázatára készültek el a pesti rakpart engedélyes tervei, ez a folyamat azonban leállt, és a tervek a fiókba kerültek.

Szerdán a hivatalos értesítőben megjelent a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának határozata, mely szerint a rakpartok fejlesztését az állam átvállalja a Fővárosi Önkormányzattól, és azt a BFK valósítja meg állami finanszírozásból.

A korábban elkészült és a közvélemény által már jól ismert tervekre alapoznak, de számos szakaszon még további előkészítési, tervezési feladatok szükségesek, ezeket a BKK és a BFK folyamatos együttműködésével, egyetértésben készítik majd el – írta Vitézy Dávid.

 

Új zöldfelületekkel gazdagodik a rakpart, és új közteret kap az MTA előtti tér

A rakpartok fejlesztése az FKT határozata szerint a következő elemekre terjed ki:

  • A pesti alsó rakpart humanizálása, új sétány, új közterek, új zöldfelületek létrehozása végig a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, a korábbi tervpályázat eredményei és a korábban elkészült tervek szerint. A munkák több ütemben zajlanak majd, első lépésben a fővárosi beruházásban most induló rakparti vízcső-beruházás után kezdődhetnek meg.
  • Megújul a Lánchíd pesti hídfője, a Széchenyi István tér, eltűnik a közúti körforgalom, az autók helyét új köztér veszi át a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a Lánchíd és a József Attila utca közötti forgalom a tér megkerülése nélkül haladhat majd mindkét irányban a tér déli oldalán. A Széchenyi István térre a tervpályázaton született koncepció (lásd a képek közt), de a részletes tervezés még csak most indulhat meg.

  • A Belgrád rakparti szakaszon a 2-es villamos pályája is megújul és az alsó és felső rakpart forgalma egyesül, szimmetrikus új közúti elrendezés jön létre, villamossal középen (lásd a korábbi tervpályázati terveken - a szerk.).
  • Megújul a Közraktár utca, a BKK korábbi (még 2013-14-ben  készített) tervei szerint, irányhelyes kerékpársávokkal, így mentesítve a Bálna előtti sétányt és a Nehru partot a kerékpáros forgalomtól.
  • A Közraktár utcától délre a H6-os és H7-es hévek fejlesztésével csatlakoznak az összefüggő rakparti sétányhoz: az új Boráros téri hév-állomás fejlesztésével megújul és gyalogosbarátabb, zöldebb lesz a Boráros tér, jelentősen csökken a közutak és a buszvégállomás által elfoglalt terület.

 

A HÉV tervezett föld alá helyezésével pedig a Petőfi hídtól délre folytatódhat a rakparti sétány a vágányok helyén a Művészetek Palotájáig. Onnan tovább pedig az új Atlétikai Központ környezetében az állam és a IX. kerület polgármestere között létrejött megállapodás szerint megvalósítandó új közpark és rakparti sétány folytatódik majd. Ezek az elemek mind tervezés alatt állnak a BFK megbízásából jelenleg is.

 

Galéria

HelyiBudapestLánchídBudapesti Fejlesztési Központ (BFK)pesti rakpart