Az átadón a magyar egészségügyi önállóság szerepét hangsúlyozták a K+F bázisként is működő csarnokban.
Ünnepélyesen felavatták kedden a magyar tulajdonú orvostechnikai termékgyártó Medicor Elektronikai Zrt. új gyártó-fejlesztő csarnokát a budapesti ferencvárosi Külső Mester utcában.
Az eseményen kiderült, az állami az Egészségipari Támogatási Programból nyújtottak támogatást az 1,3 milliárd forintos beruházáshoz, amellyel 50 új munkahely jött létre.
Varga Mihály pénzügyminiszter az átadón kifejtette: az önállóság jelentősége a jelen korszakban megnőtt, ezért is tekinti kiemelt eredménynek, amikor egészségipari gyártócsarnokot avatnak Magyarországon.
Az ünnepségen részt vett a pénzügyminiszter és Dr. Steiner Arnold, a Medicor elnök-vezérigazgatója mellett Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, Jenei Zoltán, az Országos Kórházellátás Főigazgatóság Főigazgatója, Farkas Bertalan első magyar űrhajós, és Prof. Dr. Vályi-Nagy István a Dél-Pesti Centrumkórház Főigazgatója, a Magyar Orvostechnikai Alapítvány kuratórium tagjai, a MediKlaszter szakmai szövetség elnökség tagjai, a MEDICOR dolgozói és beszállító partnerei.
Varga Mihály emlékeztetett: amikor a pandémia kapcsán világossá vált, hogy az egészségiparban is növelni kell Magyarország önellátó képességét, a kormány azonnal lépett. 2020-ban a kormány elindította az Egészségipari Támogatási Programot, ennek az egyik eredménye a Medicor beruházása, amelyhez komoly kutatásfejlesztés is tartozik: a cég új lélegeztető rendszereket és prototípusokat fejleszt - mutatott rá.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.