Teljesen megújult a Teréz körút felőli homlokzat, a tornyok és a főlépcső, így a pályaudvar már újra eredeti pompájában fogadja az utasokat a Magyar Építő Zrt. munkálatainak köszönhetően.
A Nyugati pályaudvar utascsarnokának és homlokzatának felújítása több ütemben zajlik, az elmúlt évek folyamán számos részlet kapta vissza eredeti arculatát. A Teréz körúti homlokzat megújítása teljeskörűen befejeződött, erről decemberben lapunk is beszámolt.
A Magyar Építő Zrt. által 2023-ban elvégzett munkálatok magukban foglalták a főhomlokzati szakasz, a homlokzati tornyok és a főlépcső rekonstrukcióját is.
Az évek óta állvány mögé rejtett épületrész körút felőli homlokzata teljes felújításon esett át a tetőtől egészen a járdaszintig, beleértve a tornyokat is. A projekten több mint ötven restaurátor dolgozott azért, hogy az eredeti pompáját visszakapja az épület és megőrizzék az utókor számára is.
A főhomlokzati tornyok a többi, már felújított épületrészekhez képest eredetileg gazdagabban díszített díszműbádogos elemekkel készült, melyhez a mostani helyreállítás is igazodott. Részletgazdag kialakítású koronázópárkány keretezi a megújult, természetes palafedésű tetőt, melynek sarkain palmettaleveles pajzsdíszeket helyeztek el.
Mint arról lapunk is beszámolt, a budapesti Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása során végzett gyártási és kivitelezési munkák kiváló minőségéért a Magyar Építő Zrt. decemberben Építőipari Mesterdíjban részesült.
A Nyugati pályaudvaron folyamatban vannak még a keresztaluljáró felújítása és a hozzátartozó peronlift cseréjéhez kapcsolódó munkálatok. Ennek keretében a WestEnd felőli (1-9.) vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14-17. vágányokkal összekötő keresztaluljáróban megújul az álmennyezet, a világítás és burkolat.
Továbbá az akadálymentesítés érdekében a meglévő, de használaton kívüli peronfelvonó helyére új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, aknával szerelt villamos meghajtású, vandálbiztos kialakítású, mozgássérült kerekesszék és babakocsi szállítására alkalmas felvonót fognak beépíteni.
A munkálatokat 2024-ben fejezik be. A keresztaluljáró és a lift kivitelezése a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.