Változatos programokkal készül idén is a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Terror Háza Múzeum: február 19. és 25. között rendhagyó tárlatvezetésekkel és történelemórákkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, emlékünnepséggel, gyertyagyújtással, ingyenes nyitvatartással és fényfestéssel emlékeznek a kommunista diktatúrák áldozataira.
A múzeum az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, hétfőn egész nap ismert sportolók, színészek, zenészek, énekesek tartanak rendhagyó tárlatvezetéseket középiskolai diákoknak, például Kótai Mihály ökölvívó, Bánovits Vivianne, Katona Kinga, Kopek Janka, Szabó Sebestyén László, Zámbori Soma színművészek, Kovács Ákos zeneszerző, énekes, Zsédenyi Adrienn énekesnő, Vastag Csaba, Nyerges Attila énekes vagy Egri Péter énekes, gitáros, dalszerző, a Mystery Gang együttes frontembere.
Február 20. és 23. között a múzeum történészei ismeretterjesztő előadásokat tartanak a történelem iránt érdeklődő felsős és középiskolás diákoknak.
Ezeken a tanulók megismerkedhetnek a magyar vidék 1945 utáni szovjetizálásának történetével, a kommunista propagandagépezet plakátjaival, valamint az 1945 és 1956 közötti ávós terrorral. Történészeik bemutatják Brenner Jánosnak, az egyházüldözés mártírjának a sorsát, beszélnek Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt (FKGP) egykori főtitkárának diktatúra elleni harcáról, valamint a marxista-leninista "reneszánsz" mibenlétéről - olvasható a tájékoztatásban.
A rendhagyó történelemórák mellett múzeumpedagógiai foglalkozások is lesznek, a kommunista propaganda, a kényszermunka, az ávós világ, a koncepciós perek és az antikommunista ellenállás témaköreivel.
Ezenkívül - írták - a múzeum Nagy bűntetthez nagy eszme kell! című új időszaki kiállítását is megismerhetik a diákok a múzeumpedagógiai foglalkozásokon.
A közlemény szerint a részvétel a rendhagyó történelemórákon és a múzeumpedagógiai foglalkozásokon regisztrációhoz kötött. Információt a https://www.terrorhaza.hu/hu/hir/2024-01-18-rendhagyo-tortenelemorak-es-muzeumpedagogiai-foglalkozasok-a-terror-haza-muzeumban oldalon kaphatnak az érdeklődők.
Február 25-én, vasárnap a múzeumba a belépés ingyenes, a látogatók egész nap gyertyagyújtással emlékezhetnek a kommunista diktatúrák áldozataira a múzeum előtti Hősök falánál.
Aznap délután négy és este 11 óra között fényfestés lesz látható a Terror Háza Múzeum falain.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.