A budapesti belváros központjában található épületegyüttes több szárnyában tervezik a munkálatok végzését.
Megjelent a Közbeszerzési Értesítő mai számában az információ, hogy győztest hirdettek az V. kerületi (az épületről elnevezett) Városház utca 9-11. címen található fővárosi Városháza rekonstrukciójára. A nyertes a Build It Mérnökiroda Zrt., és ahogyan a hivatalos dokumentumban fogalmaznak: a fővárosi önkormányzat 2025. december 31-ig a teljes keretösszeg (nettó ~945 millió fortint + ÁFA) 70 százalékának (nettó: ~661 millió forint) megfelelő értékben tesz eseti megrendelést az ML (műszaki leírás – a szerk.) által meghatározott feladatok tekintetében.
A Főpolgármesteri Hivatalnak és a Fővárosi Közgyűlésnek is otthont adó épületegyüttesnek kalandos sorsa volt: eredetileg a törökök elleni hadjáratokban megrokkant katonáknak épült (1716 és 1727 között), így kapta az Invalidus-ház elnevezést, majd II. József uralkodása alatt katonáknak adott otthont, végül pedig a 19. század végén költözött a városvezetés a falai közé.
A műemlék épületben a Gerlóczy utcai szárnyban a földszinten mintegy 1414 négyzetméteren végeznek munkát, a Perfektum Építész Kft. tervei alapján. A keresztszárnyban három emeleten is dolgozni fognak: összesen 3218 négyzetméternyi iroda és közlekedő, valamint vizesblokk felújításán, a dokumentációban kifejezetten kiemelve, hogy a hűtés-fűtési rendszert is tervezik fejleszteni. Emellett VRF rendszert (változó hűtőközeg-áramú rendszert) még több lépcsőházban is kialakítanak a felújítás során.
Elült a munkazaj nagypéntek előtt egy héttel, és a helyét a gyermeki kacaj és baráti beszélgetések moraja vette át a SZABADICS Cégcsoport nagykanizsai irodaházában és annak udvarában. Húsvétváró programra invitálta a vállalat a munkatársait és azok családtagjait.