2024.10.04, Péntek

Országos

Az idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok

2023.11.24

Az idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 12 ezer forintot a hagyományos áruházakban a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján; az átlagos kosárérték 3,5 illetve 10 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a cég az MTI-vel.

Kedvezményes diákvetítésekre lehet jelentkezni az országos art mozikba

2023.11.21

Klassz hely a mozi címmel hirdeti mega a Filmintézet az Art-Mozi Egyesülettel együttműködésében a KLASSZ Napok országos programot, amelynek fő célja, hogy közös mozizásra és a magyar filmek megismerésére bíztassa a fiatalokat - közölte az MTI-vel a Nemzeti Filmintézet.

Ma van a koraszülöttek világnapja: budapesti és vidéki városok ikonikus épületei borulnak lilába

2023.11.17

Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a november 17-ei koraszülöttekért világnaphoz kapcsolódóan nemrég indította el Lila nap című kampányát. Az elmúlt időszakban számos cég, intézmény és szervezet is csatlakozott a KORE felhíváshoz, így soha nem látott összefogás jött létre a koraszülöttekért. Ennek keretein belül budapesti és vidéki ikonikus épületek borulnak lilába és a közösségi felületeken is lilára váltanak majd a cégek, hogy így fejezzék ki együttérzésüket és támogatásukat.

Befejeződnek az őszi betakarítási munkálatok

2023.11.15

Az őszi betakarítási munkák befejeződtek, a munkálatok végét jelentősen megnehezítette az elmúlt hetek csapadékos időjárása - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Változékony idő várható a héten

2023.11.13

Változékony idő várható a héten, a többórás napsütések mellett több napon is előfordulhat eső. A hét első felében még akár 13-18 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, a hét második felében azonban már csökken a nappali felmelegedés mértéke, szombaton kora délután már csak 6-12 fok valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Idén százhúsz intézményt támogat az OkosÓvoda Program

2023.11.09

Százhúsz óvoda és bölcsőde alakíthatja ki ingyenesen a honlapját az OkosÓvoda Program pályázati támogatásával az idén - tájékoztatta a programot üzemeltető Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) csütörtökön az MTI-t.

Csütörtökön lesz az év egyetlen bolygófedése

2023.11.07

Csütörtök délelőtt lesz az év egyetlen bolygófedése, a különleges égi jelenség során a fogyó Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-t.

Több ezer diák vehetett részt a Programozd a jövőd! elnevezésű, informatikai képzéseket népszerűsítő projektben

2023.11.03

Többezer diák ismerkedhetett meg az IT világával a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! elnevezésű, több mint 10 milliárd forintos projektjében - közölte a program lezárása alkalmából az MTI-vel a KIFÜ pénteken.

Halottak napja - BRFK: állandó a rendőri jelenlét a temetőkben és környékükön

2023.10.31

Állandó rendőri jelenlétet biztosít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fővárosi temetőkben és azok környékén mindenszentek és halottak napján.

Viharos szélre és nagy mennyiségű csapadékra figyelmeztet a meteorológia

2023.10.27

Viharos szél és nagy mennyiségű csapadék várható pénteken - figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.

Országszerte több mint ezer diák vett részt az őszi haditorna versenyeken

2023.10.25

Csaknem 260 iskolából összesen 340 csapat, ezernél több diák vett részt az idei Országos Haditorna Verseny őszi vármegyei fordulóin. A legjobbak jövő tavasszal mérhetik össze rátermettségüket és tudásukat az országos döntőben - írta a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook-oldalán kedden.

Változékony, de enyhe lesz az időjárás az ünnepi hétvégén

2023.10.20

Változékony, de enyhe lesz az időjárás a hosszú hétvégén, a szél sokfelé erős, néhol viharos lehet. Szombaton több helyen várható eső, ami vasárnapra megszűnik és hétfőn, a nemzeti ünnepen már általában napos időre lehet számítani, 14 és 23 Celsius-fok közötti hőmérséklettel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

MTÜ: a szállodák lehetnek az őszi hosszú hétvége nyertesei

2023.10.18

A szállodák lehetnek az őszi hosszú hétvége nyertesei, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a lefoglalt vendégéjszakák 65 százaléka hotelekbe szól az október 20-23. közötti hosszú hétvégére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerdán az MTI-vel.

A hét elején nyugodt őszi idő várható, a hét második felében változékonyra fordul az időjárás

2023.10.16

A hét elején nyugodt, őszi idő várható 11 és 17 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, hajnalban többfelé lehet fagy. A hét második felében felhősebb, csapadékosabb időre van kilátás 13-20 fok közötti maximumokkal és élénk, helyenként erős széllel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Agrometeorológia: a fejlődésben lévő repcének nagy szüksége lenne esőre

2023.10.12

A fejlődésben lévő repcének nagy szüksége lenne esőre, de a vasárnap érkező hidegfront csak kevés csapadékot hoz, és az érkező sarkvidéki levegő miatt a jövő hét első felében ismét várhatóak reggeli fagyok - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Téliesre fordul az időjárás, erős fagy és havazás várható a hétvégén

2023.11.23

Téliesre fordul az időjárás a hétvégén. Pénteken front érkezik, elszórtan esővel és erős széllel, majd szombaton és vasárnap már többórás napsütés várható, de erős lesz a szél és helyenként hózápor is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap már csak 0 és plusz 5 fok között alakul, hajnalban pedig országos fagyra kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Újra megrendezik az Év hala szavazást

2023.11.20

A magyarországi őshonos halak ismertebbé tétele, népszerűsítése érdekében idén immár 15. alkalommal lehet szavazni az év halára - tájékoztatta a Magyar Haltani Társaság vasárnap az MTI-t. A 2024-es év halát a réticsík, a garda és a laposkeszeg közül lehet kiválasztani, szavazni december 31-ig lehet a Magyar Haltani Társaság honlapján.

Pénteken eső várható, de a hétvégén csökken a csapadékhajlam

2023.11.16

Pénteken ismét többfelé várható eső, szombaton és vasárnap változékony időre kell készülni, a hőmérséklet napról napra csökken - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban

2023.11.14

Több mint 840 ezer tanuló számára biztosított a gyorsabb wifi- és internetelérés, miután lezárult az állami köznevelési és szakképző intézmények informatikai rendszereit érintő fejlesztés - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kedden az MTI-vel.

A következő napokban 140 ezer notebook kiosztása kezdődik a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak

2023.11.10

A következő napokban 36 milliárd forint értékben 140 ezer notebook kiosztása kezdődik meg a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak - közölte a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Országjárást indít az NMHH a családok digitális biztonságáért

2023.11.08

Országjárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a "Mobil a családom?" elnevezésű programja keretében, amely az online életvitel és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében segíti a szülőket és gyermekeket - mondta el Kis Norbert programvezető az NMHH figyelemfelhívó kampányát bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

A hét elején még nyugodt őszi idő várható, a hét második felében újabb eső érkezik

2023.11.06

A hét elején még nyugodt őszi idő várható, változóan felhős idővel, de hajnalban már megjelennek a ködfoltok, amelyek északkeleten hosszabb ideig is megmaradhatnak. A hét második felében azonban ismét többfelé kell esőre számítani, megélénkül a szél és megjelennek a hajnali enyhe fagyok is, miközben a napi maximum-hőmérséklet lassan csökken, vasárnap már csak 6-12 Celsius-fok várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Agrometeorológia: a csapadékos időjárás kedvezett az őszi vetésű gabona fejlődésének

2023.11.02

Az elmúlt két hét enyhe, de gyakran csapadékos időjárása kedvező feltételeket teremtett az őszi vetésű gabonák korai fejlődéséhez - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Mindenszentek ünnepén változik a közlekedési rend a MÁV-VOLÁN-csoportnál

2023.10.30

A november 1-jei Mindenszentek ünnepéhez közeledve a MÁV-START és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható.  A MÁV-VOLÁN-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV – a mindenszentek ünnepéhez igazították a járatok közlekedési rendjét.

A téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet az MME

2023.10.26

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy a kerti munkák során a lombhalmokat és rőzserakásokat ilyenkor csak óvatosan szabad megbolygatni az emlősök érdekében.

Új, világoszöld Kajla útlevéllel utazhatnak az alsósok az őszi szünetben

2023.10.24

Az idei tanévben új, világoszöld útlevelet kap minden alsós diák, amivel a korábbi években már megszokottak szerint ismét díjmentesen utazhatnak a kisiskolások az őszi szünetben a MÁV-START, a GYSEV és a Volánbusz járatain is.

Több mint ötvenezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák

2023.10.19

Az Országfásítási Program sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta már több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák, a Településfásítási Programban pedig már 36 ezer sorfát ültettek el 1350 településen - hangoztatta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Vas vármegyei Pankaszon.

Az MME ősszel is arra kéri az embereket, hogy ne etessék a vízimadarakat

2023.10.17

A vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék ezeket az állatokat.

Ötletből üzlet - ötmilliárd forintos támogatási program indul startupoknak

2023.10.13

Péntektől újraindul a Startup Factory program. A kormány mintegy ötmilliárd forintos keretösszeggel nyújt támogatást olyan inkubátoroknak, amelyek mentorálással és tőkebefektetéssel is segítik az induló magyar startupokat - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteki közleményében.

Oktatási Hivatal: október 16-án kezdődnek az őszi érettségik

2023.10.11

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, a magyar mint idegen nyelv és a földrajz írásbelikkel kezdődnek a 2023/2024-es tanév őszi érettségi vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.