2024.03.28, Csütörtök

Egy lépéssel ismét közelebb kerül a BKK elektronikus jegyrendszere

MTI

2017.03.17. 10:52

Újabb beléptetőkapus tesztet kezd a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután elfogadták az elektronikus jegyrendszer bevezetésének új ütemtervét.

Hirdetés

A BKK csütörtöki közleménye szerint a szállító Scheidt & Bachmann elfogadta a rendszer bevezetésének aktualizált ütemtervét, ennek részeként július 31-ig a Deák Ferenc téri metróállomáson tesztkapu-rendszert építenek ki.

Mint írták, a BKK több próbaprojekten keresztül szeretné megismertetni a rendszer működését az utazókkal, ezek közül a legfontosabb a Deák Ferenc téri aluljáró Sütő utcai kijáratának kapukkal, valamint az egyik HÉV-állomás érvényesítő készülékekkel történő felszerelése. Miközben az utasok ismerkednek a készülékekkel, a BKK tesztelheti a rendszert. A tesztek után a két társaság megkezdheti az engedélyezési eljárásokat, valamint az elfogadott és engedélyeztetett prototípusok alapján elindulhat a sorozatgyártás.

A BKK jelezte, hogy a beszállítóval együtt mintegy 90 ponton kellett változtatni az elektronikus jegyrendszer korábban kialakított követelményrendszerében az új elektronikus személyi igazolvány bevezetése, a HÉV-vonalak állam általi átvétele, és a személyszállítási törvény módosulása miatt. A most zárult harmadik fázisban elfogadták a kártya-regisztrációs folyamatok szoftveres megoldásait, a rendszer felkészítését az e-személyikre, véglegesítették a jegyellenőrző és érvényesítő készülékek külső megjelenését és az állomásokra elhelyezendő kapuk darabszámát, valamint megkezdődött a kiviteli tervezés.

A BKK korábban szintén az elektronikus jegyrendszer bevezetése miatt tesztelt már beléptetőkapukat a 3-as metró Corvin-negyed megállójában. A 2013 nyarán végzett tesztüzemben a BKK négy különböző kaput szerelt fel ideiglenesen, a próbák során a berendezések áteresztőképességét, megbízhatóságát, utasvédelmi tulajdonságait, tartósságát vizsgálták.

Pest megyemetróközlekedésfejlesztésBKK