2024.10.13, Vasárnap

Átadták a BKK új kikötőjét

MTI, bkk.hu

2017.04.26. 16:00

A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája melletti, hétfőn megnyílt kikötő a D11-es és a D12-es hajójáratok új végállomása lesz, a Haller utca és a Boráros tér helyett.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója hangsúlyozta, a társaság azon dolgozik, hogy a személyhajózás a főváros és a környező települések közösségi közlekedésének teljes értékű elemévé váljon. Ehhez összefüggéseiben kell kezelni a járművek, a kikötők, a különféle utasforgalmi és karbantartó létesítmények működését, valamint a turisztikai és városfejlesztési szempontokat is.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra: öt éve indult újra a menetrend szerinti közösségi közlekedés a Dunán. Sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lesz, azonban az idő igazolta a döntést: naponta mintegy kétezren veszik igénybe a D11-es és a D12-es hajójáratot. A D11-es és a D12-es hajójárat ez idáig Újpesttől a Haller utcáig, illetve a Rómaifürdőtől a Boráros térig közlekedett, április 25-től azonban mindkét menetrend szerinti hajójárattal meghosszabbított útvonalon, a Müpa – Nemzeti Színház H kikötőig lehet utazni.

fotó: MTI

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója felidézte: amikor a Müpa elkészült, sokan feltették a kérdést, nincs-e túlságosan kívül a városon. Az elmúlt 12 évben a nemzetközileg is elismert kulturális központ a főváros emblematikus intézményévé és valódi találkozóhellyé, a város szerves részévé vált és a Müpa vonzáskörzetében egy új kulturális városközpont formálódik. Megközelítési lehetősége a Müpa – Nemzeti Színház kikötő átadásával tovább javult, és most már nemcsak sínen és közúton, de hajójárattal is elérhető.

A dunai hajózás az 1960-70-es években élte virágkorát, amikor a hajók évi kétmillió utast szállítottak. A rendszerváltást követő lassú leépülése után 2009-ben kezdett az ágazat újjáéledni, amikor 2009-2012 között Budapesten európai uniós támogatással 9 kikötőt alakítottak ki, illetve újítottak fel, melyeket a BKK a D11-es, a D12-es (és a mára megszűnt D13-as) járattal kapcsolt a közlekedési hálózatába.

Pest megyeközlekedéshajóállomáskikötőközlekedésfejlesztésBKK