2024.10.13, Vasárnap

védőoltás

Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció

2022.01.04

Országos

Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat

Már oltják az 5-11 éveseket, kifejezetten gyermekeknek készült Pfizer vakcinával

2021.12.15

Országos

Egyelőre 138 ezer adag vakcina érkezett a részükre, aminek első körben a felét tervezik beadni, de várhatóan hetente jön az utánpótlás.

Idén is mindenki számára ingyenes az influenza elleni védőoltás

2021.10.25

Helyi

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is ingyen biztosítják az influenza elleni védőoltást - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter hétfőn. Az oltás napokon belül elérhető lesz a házi- és üzemorvosoknál.

Már mintegy 24 ezer embert oltottak be a honvédségi oltóbuszokon

2021.05.27

Országos

A mobil oltóállomások működésének kezdete óta 12 megyében, 108 településen összesen 23 752 ember immunizációja történt meg.

Koronavírus - Idősek oltása a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömb egyik szakrendelőjében

2021.02.28

Helyi

Oltópont a fővárosban, a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömb, Ortopédiai Klinika szakrendelőjében 2021. február 26-án. Ezen a napon a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájával oltották az időseket.

Így kezdődik el a legidősebb korosztály oltása

2021.02.04

Országos

Aki valamilyen akut betegség miatt most kimarad az oltásból, azonnal megkapja a vakcinát, amint azt az állapota megengedi.

Csökkent az aktív fertőzöttek száma

2021.01.04

Országos

A gyógyszerészeti engedélyek megszerzését követően rövidesen megkezdődhet a lakosság tömeges oltása.

Koronavírus - Júniusban kezdhetik tesztelni embereken a Németországban kifejlesztett oltást

2020.04.12

A januárban elkezdett fejlesztés mindenben a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán.

A GSK 2023-tól Gödöllőn gyártja a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát

2017.05.04

A már ismert vakcinák mellett 15 új oltóanyag kifejlesztése van folyamatban a gyógyszeripari vállalatnál.

Nagy sikernek örvend az új oltási rendelet Dunakeszin

2016.02.18

ÁNTSZ: az influenza elleni védőoltást érdemes még decemberben beadatni

2015.12.10

Januárban több oltási akció is lesz

2021.12.24

Országos

A koronavírus elleni eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben - olvasható a koronavirus.gov.hu-n szerdán megjelent közleményben.

Jövő héten lesz az Oltási akcióhét

2021.11.18

Országos

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon.

Koronavírus - Elkezdődött a 12-15 évesek oltásának regisztrációja

2021.06.13

Fókuszban

Elkezdődött a 12-15 évesek oltásának regisztrációja, a gyerek adataival a szülő regisztrálhat a vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd néhány napos átfutás után, online lehet időpontot foglalni a nekik adható Pfizer-vakcinára - mondta el a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.

Oltások: lakosságarányosan a második helyen állunk az EU-ban

2021.03.08

Helyi

A legfrissebb adatok szerint 1 millió 2714-en kapták meg a koronavírus elleni első, 307 929-en a második védőoltást.

Jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben

2021.02.26

Országos

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyag a mutációkhoz is gyorsan tud majd alkalmazkodni.

Koronavírus: megérkezett a Moderna vakcinája Magyarországra

2021.01.12

Országos

Megérkezett az első Moderna-vakcinaszállítmány Magyarországra - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Koronavírus: újabb vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra

2020.12.30

Országos

Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni német-amerikai vakcina második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmánya szerdán kora reggel - hangzott el az m1 aktuális csatorna helyszíni tudósításában a Liszt Ferenc repülőtérről.

Mindenkinek szüksége van influenza elleni védőoltásra

2020.01.10

Országos

Az influenza kellemetlen tüneteket okozó megbetegedés, általában szövődmények nélkül, néhány nap alatt gyógyul. Ugyanakkor a súlyos szövődménnyel járó megbetegedések kórházi kezelést, sőt akár gépi lélegeztetést igényelhetnek, bizonyos esetekben pedig halált is okozhatnak. A betegség megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás.

Szeptember 13-ig lehet igényelni a HPV elleni ingyenes védőoltást

2016.08.30

93 százalékos védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a kétadagos vakcina.

Európában már terjed az influenza, de még nincs késő védőoltást kérni

2016.01.13

Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint hazánkban még nincs influenza-aktivitás, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni a kellemetlen tünetekkel járó, és akár súlyos vagy halálos szövődményekhez is vezető betegség ellen.