A beruházásnak közsönhetően megújult egyebek mellett az elöregedett, közművekkel szabdalt út, valamint a nem egységes szélességű és burkolatú járda is.
A XVI. kerületi Thököly út második, 500 méteres szakaszán is elkészült a zárt csapadékcsatorna, a teljesen új útpályaszerkezet és a járda Budapesten – írja a he-do.hu.
A sashalmi Thököly út felújítása a budapesti XVI. kerületi önkormányzat megbízásából indult el 2022 tavaszán a helyi gyűjtőút, a piac és az üzletek megközelíthetőségének biztosítása mellett.
Az elöregedett, közművekkel szabdalt út, valamint a nem egységes szélességű és burkolatú járda elbontása és újraépítése négy kivitelezési ütemben valósult meg a HÉV-sínektől a Budapesti úti kereszteződésig tartó 1021 méteres szakaszon.
A szakemberek a projekt keretében megépítettek egy zárt, egy kilométer hosszú csapadékvíz-elvezető csatornát, illetve hét buszmegállót is.
„A kivitelezést nehezítette az elégtelen altalaj-teherbírás, amit gyakorlatilag a teljes hosszon erősíteni és cserélni kellett. További kihívást jelentett, hogy a csatorna nyomvonala egy jelentős szakaszon a talajvízszint alatt húzódott, négy-öt méter mélységben, ahol közműkeresztezések és párhuzamos közműnyomvonalak akadályozták a munkát” – nyilatkozta Timár Gellért fő-építésvezető.
A munkaterületet 2022. április 6-án vette át a HE-DO Kft., a műszaki átadás október végén zárul le.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.