2023.06.04, Vasárnap

általános iskolások

Iskolai kampányt indított a Tej Terméktanács

2020.01.26

Országos

A Van itthon tej című kampány célja, hogy megszerettesse a gyermekekkel a tej fogyasztását az iskolában is.

Az 1-9. évfolyamosok idén is ingyenesen juthatnak tankönyveikhez

2019.04.02

Országos

Az intézkedés több mint egymillió diákot érint országszerte.

Zeneszobát építenének sérült gyerekeknek festményeik eladásából

2018.03.24

Egy budapesti, konduktív módszert alkalmazó iskola tanulóinak huszonkilenc festményét bocsájtották online árverésre, melyekre még négy napig lehet licitálni.

Fából épült lovagvár a ceglédi iskolásoknak

2017.10.29

Iskolai munkások és a tanári kar, valamint a gyermekek segítségével épült fel a Budai úti iskolában a kisebb épültenyi új játszótéri elem, az alapanyagokhoz a pénzt és erőforrásokat civilek és helyi cégek adták.

Füzeteket, írószereket és rajzeszközöket kapnak támogatásul a gyáli elsősök

2017.06.02

Az idei évtől minden évben iskolakezdési csomagot kapnak az első tagozatos gyáli gyermekek. A település ezzel igyekszik átvállalni a családok tanévkezdéshez kapcsolódó anyagi terheit.

Egészen a diplomáig támogatja a kisiskolásokat a most megjelent ösztöndíjpályázat

2016.09.08

Az országos, tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíj Pest megyén belül négy településen érhető el, sikeres pályázat esetén havi 16 ezer forintot kaphatnak a hátrányos helyzetű diákok.

Mi táborunk! - Pályázat általános iskolásoknak

2016.02.15

Mi táborunk! címmel pályázatot hirdetnek általános iskolás gyerekeknek, amellyel ingyenes táborozást nyerhetnek a magyarhertelendi Hello Tábor és Erdei Iskolába. A feladat: mutassák be, milyen számukra egy jó tábor.