2024.03.28, Csütörtök
Szeptemberben felmehetnek az első autók a négysávos M2-esre
Iillusztráció (Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)

Szeptemberben felmehetnek az első autók a négysávos M2-esre

magyarnemzet.hu

2019.09.09. 10:05

A Strabag kivitelezésében épülő négysávos autóút pályájára már ráhajthatnak az autósok, illetve a gödi bekötőút munkáival is jól halad a Penta és a HE-DO.

Hirdetés

Szeptember végén átadják a forgalomnak a négysávosra bővített M2-es autóutat a főváros és Vác között – írja a magyarnemzet.hu. A lap a Nemzet Infrastruktúra Zrt. (NIF) Dunakeszi városvezetésének írt tájékoztatására hivatkozva közölte a hírt. A Budapestest Váccal összekötő útvonalon Strabag Építő Kft. és a Strabag AG konzorciuma 13,4 kilométernyi útszakaszt kibővít, a már meglevő 6,2 kilométernyi négysávos szakaszt pedig felújítja.

 

 

A lap szerint mind a NIF, mind pedig a Magyar Közút Nzrt. támogatja a forgalom felengedését a pályára szeptember 30-tól. Eszerint az M0-s és a Dunakeszi–Fót csomópont között óránként legfeljebb 80 kilométeres sebességgel, onnantól Vác déli csomópontjáig óránként 110 kilométeres sebességgel haladhatnak majd az autósok, bár a sebességhatárt még további felmérések alapján döntik el.

 

Munka mellett haladhat majd a forgalom

Miközben a 2x2 forgalmi sávot már használatba vehetik az autósok, további munkálatokra még számítani kell. A tervek szerint

  • az elválasztó-terelő elemeket október elején emelik majd be,
  • a gödi csomópont gyorsítósávjait november második feléig még építik,
  • valamint az úttesten kívül is dolgoznak a kivitelezők, ezért kisebb terelés, sávlezárás továbbra is előfordulhat.

 

A gödi bekötőutat is hamarosan átadják

Emellett a hírben említik még a régi 2-es főút és az M2-es között épülő 2,5 kilométeres új munkálatait is, melyet a Penta Általános Építőipari Kft. és a HE-DO Kft. konzorciuma kivitelez. Az agglomerációs közlekedés szempontjából fontos szakaszról legutóbb június végén számoltunk be, a több híd építkezését is magába foglaló projekten jelenleg is jó ütemben haladnak a munkálatok.

HelyiútépítésVácBudapestDunakesziGödStrabaggyorsforgalmi utakPenta Általános Építőipari Kft.M2-esHe-Do Kft.