2024.05.08, Szerda

Helyi

A Karthago fogadta örökbe a kiselefántot

2017.12.14

Az Arun nevű borjú nemrég lett öt hetes.

Négyszintes mélygarázs épül a Városliget mellett

2017.12.14

A 800 férőhelyes, négyszintes mélygarázs építkezését a talajvíztelenítési munkálatokkal fogják megkezdeni.

Így kap új felüljárókat Érd

2017.12.13

A fejlesztésen dolgozó A-Híd egyik munkatársa testvérlapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.

Ezzel az ötlettel nyomulnak a budafoki borok

2017.12.12

A kerület újabb lépésre szánta el magát annak érdekében, hogy Budapest bornegyedévé válhasson.

Év végéig ingyenes a parkolás Vác régóta várt mélygarázsában

2017.12.11

Csaknem 300 férőhelyet biztosít a belvárosban elkészült parkoló, melyet már 11 éve szeretett volna megépíteni az önkormányzat.

Az ugyeri tanyák felvirágoztatásán dolgozik egy fiatal őstermelő

2017.12.10

Osgyáni Attila azt szeretné, ha a Cegléd környéki tanyák ismét a város éléskamrájává válnának.

Folytatódik az érdi záportározó tó építése

2017.12.09

A Duna Aszfalt a korábban megkötött mélyépítési keretszerződés alapján fejleszti a település csapadékvíz elvezetését.

Ezzel a videóval be tudja járni az új Néprajzi Múzeumot

2017.12.08

Még idén elkezdik kivitelezni a Városliget egyik legjelentősebb beruházását, a leglátványosabb elem a tető lesz.

Szőke herceg és dínó tereli el a gyermekek figyelmét az orvosi váróban

2017.12.07

Dunakesziben nemrég alakítottak ki egy új orvosi épületet, ahol a gyermekek váróhelyiségeiben az online közönség által ajánlott színes rajzokkal díszítették ki a falat.

Megmenekül a bontás alatt levő újpesti uszoda értékes mozaikja

2017.12.07

Megkezdődtek a tíz éve bezárt újpesti uszoda bontási munkálatai.

Megújul a Palotanegyed ikonikus épülete

2017.12.06

A WHB az Épkar és Build It végzik el a több mint százéves Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes rekonstrukcióját.

Kibővítik a Budai Irgalmasrendi Kórházat

2017.12.05

A fejlesztést a Grabarics Kft. kivitelezi, műemléképülethez kapcsolnak új részleget. Ezen felül a központi tömb felújítására is hamarosan sor kerülhet.

Mobil árvízvédelmi gát épül a csepeli Szabadkikötőben

2017.12.01

Több mint 1 milliárd forintból épül ki a másfél kilométer hosszú védelmi rendszer, amely kiemelten közcélú beruházásnak számít.

Indulhat a gyáli kézicsarnok építése

2017.11.30

A közel 2,5 milliárdos beruházást két helyi vállalat kivitelezi, a sportcsarnok küzdőteréhez 500 fős lelátó épül fel.

Szuperegészséges minősítést kapott egy új budapesti irodaház

2017.11.29

A még épülő Corvin 5 komplexum első üteme többek között jó minőségű levegővel, komfortos akusztikával és szigorúan ellenőrzött akadálymentesítéssel készül.

Már több mint 700-an jelentkeztek a normafai Közös Üvöltésre

2017.12.14

Az ordítás mágikus stresszoldó hatására alapoznak, és kivonulnak a hegytetőre az Újév harmadik napján.

Didergő denevéreket mentettek meg Dunakeszin

2017.12.13

Panelház redőnye mögül vitték át fűtött denevértoronyba a kisállatokat.

Organikus órásirodaház épül a Hegyvidéken

2017.12.13

A Market kivitelezésében készülő HillSide Offices egy hónapon belül szerkezetkész lesz.

Napelemek adják az elektromosságot a váci Táncsics Szakgimnáziumnak

2017.12.12

Energetikai felújítást kapott a mezőgazdasági szakközépiskola.

Sálakat adnak Budaörs fáira

2017.12.11

A hajléktalanoknak hagynak kint téli ruhát egy civilszervezet akciójában.

Megújul a magyar romantika egyik legjelentősebb alkotása

2017.12.10

Fóton a plébániatemplom felújítása mellett egy új katolikus óvodát is felépítenek.

Bővül és modernizálódik a szigetszentmiklósi rendelőintézet

2017.12.08

Több mint 350 millió forint jut az új épületrész építésére és az eszközpark felfrissítésére.

Új kórházépületet kap Hűvösvölgy

2017.12.08

A Szent Ferenc Kórházat fejlesztő több mint 3 milliárd forintos beruházás a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósul meg, 1800 négyzetméteres új tömböt alakítanak ki.

Döntött a főváros: kőkemény csendrendelet a Margitszigeten

2017.12.07

Márciustól éjfél után semelyik létesítmény sem használhat hangosító berendezést.

Megújul egy krisztinavárosi gimnázium

2017.12.06

A Szent Gellért Gimnázium 120 éves épületét rekonstruálja, és egy új épületszárnyat is létrehoz.

Kelet Párizsaként kapott rangos elismerést Budapest

2017.12.05

A magyar fővárost Európából egyedül ajánlotta téli úticélként egy nívós magazin.

Jobb szolgáltatásra kötelezték a UPC-t Monor környékén

2017.12.02

A GVH határozatot hozott, a vállalat pedig 1 milliárd forintból fejleszt.

Egy csempe okozta a hírhedt budafoki bűnbanda vesztét

2017.11.30

Összesen 22 betörést követtek el, olykor 18 milliós kárt okozva, egy másik ügy sikeres felgöngyölítése vezetett az elkapásukhoz.

Emberközpontú székházat épít a Magyar Telekom

2017.11.30

A Market dolgozói már elérték a legnagyobb magyar irodaépület legmagasabb pontját. A fontos mérföldkő apropóján egykilométeres sétán járhattuk körbe a hatalmas ingatlanfejlesztést.

Budaörsön ünnepli sokszoros véradóit a Vöröskereszt

2017.11.28

Néhányan már száznál is többször adtak vért a rászorulóknak.