2024.04.20, Szombat

turizmus

Rekord látogatottságú volt hétvégén a Balaton

2018.08.08

A kánikula jót tett legnagyobb tavunk látogatottságának is, voltak akik az autójukban voltak kénytelenek aludni.

Budapest trendi és biztonságos város

2018.06.11

Erre a véleményére alapozva egy francia szállodaipari cég közel 12 milliárdot beruház a magyar fővárosban.

Három új kilátót kap a Pilisi Parkerdő

2018.04.03

A közép-magyarországi régió turisztikai infrastruktúrájának jelentős részét felújítják: többek között erdei fitnessparkokat alakítanak ki és fogadóépületet hoznak létre a Rám-szakadéknál.

A nyolcadik legnépszerűbb európai úticél Budapest

2018.02.09

Az első három helyezett közé egyetlen főváros sem került, s Budapest olyan nagyvárosokat is maga mögé utasított, mint Párizs vagy London.

15 ezer négyzetméteres borközpont születik Budafokon

2018.01.30

Az egykori Törley csarnokban és az Oroszlános udvaron megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a Kárpát-medence akár 400 pincészete is egy helyen mutatkozhat be.

Kelet Párizsaként kapott rangos elismerést Budapest

2017.12.05

A magyar fővárost Európából egyedül ajánlotta téli úticélként egy nívós magazin.

A Dunakanyar minden második településére jut turisztikai fejlesztés

2017.08.19

Csaknem 70 milliárd forintnyi turisztikai beruházásról született kormányhatározat a térségre vonatkozóan, melyeket 2030-ig kell megvalósítani.

Vác is része a nyolc város között megszületett hosszútávú összefogásnak

2017.05.08

Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Turisztikai központ épül a Dunakanyar egyik legszebb pontján

2017.04.26

Többek közt kiállító tér, rendezvény- és konferenciaterem, és a Dunát formázó különleges tanösvény létesül Dömösön.

Új országba indul rendszeres repülőjárat Budapestről: vár minket Kazahsztán

2017.04.03

A fővárosba, Asztanába indít járatokat júniustól a magyar hátterű WizzAir, amely idén 22 százalékos forgalombővüléssel számol a magyar piacon.

Lanovka és barlangvasút: izgalmas tervek születtek a Gellérthegy megújítására

2016.11.11

Tizennégy pályázó részesült elismerésben a csütörtökön lezárult Gellérthegy ötletpályázaton, melynek eredményét pénteken, online hozta nyilvánosságra Miniszterelnökség.

Újra fellendülőben az üzleti turizmus

2016.01.24

Így fejleszti a Dunakanyart a turizmus fellendülése

2018.06.30

A Dunakanyar térségének fejlődését a visegrádi Fekete-hegy tetején emelkedő Hotel Silvanus**** vendégforgalmának növekedése is jól jelzi.

Már várja a gyerekeket a fővárosi állatkert legújabb mesés fejlesztése

2018.05.18

Ajánló

Másfél hektáros területen született meg a Holnemvolt Vár, ahol egy ötszintes központi épület körül játszótereket és állatsimogatókat alakítottak ki a kisgyerekes családok nagy örömére.

A budafoki borospincék titkaiba kalauzol a megújult pincejárat

2018.02.19

Sűrűbb menetrend mellett még több étterembe és pincébe látogathatunk el a belvárosból induló buszok segítségével.

Újra lesz repülőjárat Krakkó és Budapest között

2018.02.01

A LOT áprilistól induló járata a két város között harmincezres légi utasforgalmat bonyolíthat.

Új fejezetet nyitott a turizmusban az első repülőtéri szálloda

2018.01.10

Elkészült az első, közvetlen repülőtéri kapcsolattal rendelkező hotel, az ibis Styles Budapest, mely 5200 négyzetméteren 145 szobát kínál az üzletembereknek és átutazóknak.

Új turistaúton kirándulhatunk a Budai-hegységben

2017.11.22

Civilek is segítettek a Farkas-völgy környékén haladó vonal kialakításában.

Soha nem látott lehetőséggel tudott élni Magyarország

2017.08.01

A vizes vb-re érkezett turisták kétharmada biztosan visszatér, 80 százalékuk ajánlani fogja ismerőseinek Magyarországot.

Erdély ezzel a 34 csodával hívogat minket

2017.05.06

Szavazni, megnézni és ámuldozni is jó, de még jobb megkóstolni, átélni és bejárni!

A vizes vb és a SZÉP-kártya húzza a hazai turizmust

2017.04.10

Kedvezőek a turizmus idei kilátásai, a foglaltság és az árbevétel is nőhet - reagáltak a szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira.

Látogatórekorddal zárta az elmúlt évet a Budakeszi Vadaspark

2017.01.16

A vonzó családi kikapcsolódást jelentő és komoly ismeretterjesztő munkát végző park nem véletlenül szerepelt az év ökoturisztikai létesítményei között.

Pincefalvak Napján tartott előadást a helyettes államtitkár Pátyon

2016.04.18

Az évente más-más helyszínen megrendezett Pincefalvak Napjának az idén Páty község adott otthont. 

Magyarország minden eddiginél népszerűbb turisztikai célpont lett

2015.12.28