2024.12.04, Szerda

Pest megye

Már van kivitelezője a hármas metró felújításának

2017.08.15

A hat északi megállót 24,1 milliárd forintból ősztől korszerűsítik.

Százharminc éves a HÉV, nosztalgiajáratokkal ünneplik

2017.08.13

1887 augusztusában indult a Közvágóhíd és Soroksár között az első helyiérdekű vasút, amit már az első évben több mint félmillióan vettek igénybe.

Célegyenesbe ért a pátyi ipari park építése

2017.07.26

Heteken belül átadják a csaknem 5 milliárd forintból zöldmezős beruházásként létrehozott ipari parkot.

A Dunakanyar is bekerült a 300 milliárd forintos turisztikai programba

2017.07.13

A nemrég meghirdetett Kisfaludy-program 14 éven át tart majd, keretében kétezer szálláshely újul meg.

A mélygarázs építésével kezdődik el a Millenáris park régóta várt bővítése

2017.07.10

A II. kerületi helyszínen a bontási munkák már befejeződtek, a területen tervezett gyorsan megtérülő átalakítás 2019 tavaszára készül el zöldfallal, kávézóval, 300 új fával és játszótérrel.

Óvoda- és bölcsődefejlesztési hullám indul a megye 22 településén

2017.07.04

5,1 milliárd forint szétosztásáról döntött a Pest Megyei Közgyűlés a VEKOP keretéből, vissza nem térítendő támogatásként.

Kétszáz kerékpárral bővült a Mol Bubi hálózat

2017.06.30

A vizes vb közeledtével így már csaknem 1500 bicikli várja a sportosan közlekedőket, a helyszínekhez közeli dokkolókkal is.

Közönségkedvenc filmekkel búcsúzik a Művész mozi

2017.06.27

A filmszínház felújítás miatt nyárra bezár, ezért szerdán egész nap az elmúlt évek legkedveltebb filmjeit vetítik.

Az elmúlt 15 év legnagyobb átalakítása vette kezdetét a Duna Plázában

2017.06.20

Tágasabb tereket alakítanak ki és új üzleteket is nyitnak a nyár végére lezajló felújítás során.

Szentendre és Nagykőrös is helyt ad a nemzetközi jóganap rendezvényeinek

2017.06.13

A két Pest megyei település mellett még a fővárosban, valamint további 11, az ország más területén található városban szervezik az önkormányzatok a jóganapot az Indiai Nagykövetséggel együttműködve.

Még 11 milliárd forintra pályázhatnak az innovatív megyei vállalkozások

2017.06.09

Újra megnyílt az innovációs alapból finanszírozott pályázat, mely új termékek és technológiák kifejlesztését ösztönzi.

Két hét múlva valóban elindulnak a Dunakanyar éjszakai buszjáratai

2017.06.02

Több éves egyeztetés után eredményre vezetett a szentendrei városvezetés lobbizása, a buszok hétvégente járnak majd, ami szélesebb közönségnek is elérhetővé teszi a város nyári kulturális programjait.

Egy év múlva luxusszállodaként nyílik meg a Párisi Udvar

2017.05.19

A Market Építő Zrt. kivitelezésében készülő ötcsillagos hotel elsősorban az üzleti közönséget célozza majd. A műemléképület restaurálása során nagy gondot fordítanak az eredeti hangulat megőrzésére is.

Ezt tartalmazza Pest megye 68 milliárd forintos vasútfejlesztése

2017.05.03

Két nagyberuházás kezdetét ünnepelték Budafokon szerdán: elhelyezték a Kelenföld–Százhalombatta vonal pályakorszerűsítése, valamint az ezen a szakaszon telepítendő biztosítóberendezés és ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer alapkövét.

Csúszósak és veszélyesek a turistautak a Pilisben

2017.04.19

A téliesre fordult időjárás miatt számos turistaút nem járható, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. arra kéri a kirándulókat, hogy a napokban ne menjenek a 300-400 méter fölötti erdőkbe.

Cegléd és Abony között folytatódik az M4-es építése

2017.08.14

A Szolnok gyorsforgalmi elérhetőségét biztosító autóút újabb szakaszára a NIF kiírta az ajánlattételi felhívást.

Természetvédelmi siker a Pilisben: beköltözött a mocsári teknős

2017.08.11

Az egyébként sík vidékeket kedvelő, hazánkban őshonos fajt becsalogatták a Visegrádi-hegységbe.

40 milliárdot szán a főváros egészségfejlesztésre

2017.07.17

A Szent János Kórház most bejelentett beruházása mellett egészségügyi fejlesztések sorozata indul be Budapesten.

Halad a dél-budai szuperkórház projekt: megvették a telkeket

2017.07.12

4,4 milliárd forintból vette meg a kormány az új zöldmezős beruházáshoz szükséges ingatlanokat. Az 1058 ágyas kórház a főváros teljes egészségügyi ellátását megújító terv részeként épül meg.

Több ezer Dunán hajózó utazhatott zavartalanul a vizes vb előkészületei alatt is

2017.07.08

A MAHOSZ szerint óriási közös erőfeszítésnek köszönhető a turisták zökkenőmentes közlekedésének folyamatos fenntartása.

A vizes vb alatt a BKK járatait és a kerékpározást javasolják a szervezők

2017.07.03

Bizonyos járművek az esemény időszakában sűrűbben járnak majd, de 1500 új parkolóhellyel is készültek a világverseny lebonyolítói. A fontos információkról telefonon is folyamatosan lehet érdeklődni.

Ennyit drágultak a házak 3 év alatt Budapest agglomerációjában

2017.06.28

Egyre többen vásárolnak ingatlant a főváros környékén, ami a piacon általánosan növekvő négyzetméterárakat még feljebb húzza, és a folyamat még nem állt meg.

Elrajtolt az új budapesti híd tervpályázata

2017.06.27

Kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három sávos új közlekedési korridor jön létre Buda és Pest között.

Kétszáz munkahelyet hoz Csepelre az új konténerterminál

2017.06.14

A Metrans a Duna partján 165 ezer négyzetméteres intermodális terminált adott át, amely egyelőre a vasúti és közúti fuvarozást kombinálja, a későbbiekben pedig a Dunát is bekapcsolják a szállításba.

Töretlenül népszerű a budai gyermekvasút

2017.06.11

Összesen százhatvan gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a kisvasút hűvösvölgyi végállomásán.

Közel egymilliárd forintnyi munkahelyteremtő támogatás érkezik a térségbe

2017.06.02

A kormányzati forrásból ipari területek és üzleti parkok jönnek létre Cegléd, Abony, Nyársapát és Újszilvás területén.

Dunakeszin tették le az M2-es négysávosításának alapkövét

2017.05.26

A Strabag kivitelezésében Vác és Budapest között 13,4 kilométernyi útszakaszt bővítenek, a már meglevő 6,2 kilométernyi négysávos szakaszt felújítják.

Eladta a Csepel-sziget legnagyobb bevásárlóközpontját a Futureal

2017.05.04

Az OTP Ingatlanbefektetési Alap vásárolta meg a Tököl mellett található Sziget Centert.

Átadták a BKK új kikötőjét

2017.04.26

A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája melletti, hétfőn megnyílt kikötő a D11-es és a D12-es hajójáratok új végállomása lesz, a Haller utca és a Boráros tér helyett.

A Coca-Cola Dunaharasztiban építi fel hazánk legnagyobb élelmiszeripari raktárát

2017.04.05

2 milliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres csarnok építése kezdődött meg a cég központjában. A tárolókapacitások bővítését a folyamatosan növekvő kivitel tette szükségessé.