2024.03.28, Csütörtök

sportberuházások

Dunakeszi hamarosan birtokba veheti új uszodáját

2017.11.04

Kilenc nap múlva már a lakosság is használhatja az új létesítményt, aminek felépítését egy helyi lakos 70 millió forintos adománnyal segítette.

Elkezdődik a Fradiváros projekt a fővárosban

2017.10.05

Az OK Bau majdnem teljes egészében lebontja a korábbi Építők-sporttelep épületeit és burkolatait.

Startra kész a városligeti parkrehabilitáció

2017.09.27

Sportpályával, óriási kutyafuttatóval és a faállomány megújításával indul el az első ütem, melyhez kapcsolódóan már folyik a közbeszerzési eljárás.

Összetett sportfejlesztésbe kezdett Újpest

2017.08.31

A multifunkcionális sportcsarnok alapkőletételével kezdődött el az a program, melyben többek között jégcsarnok és curlingpálya is létrejöhet a későbbiekben.

2019-ig biztosan nem épül meg a gödöllői sportcsarnok

2017.07.24

A hiánypótló épület Gödöllő belvárosában épült volna fel, de jelenleg a település nem képes finanszírozni a beruházást.

Új tornacsarnok épült a kistarcsai általános iskolában

2017.06.01

A kistarcsai fejlesztéssel már huszonötnél tart az egy éve indult oktatási infrastruktúra programban kivitelezett épületek száma.

Rekortán futópályát kapnak a pomáziak

2017.05.13

A hatszáz méteres pálya a Huszár utcai Spar mögött épül meg.

Megkezdődött a TE újjáépítése, bemutatjuk a részleteket

2017.04.12

A beruházás első ütemében egy 13 éve üresen álló épületből születik meg a megújuló egyetem központi épülete.

Jelentős fejlesztési hullám előtt a III. kerület

2017.03.06

A békásmegyeri piac közel ötmilliárdos beruházása mellett öt közpark is megújul Óbudán, melynek az olimpiára szánt két sportfejlesztéséből csak egy valósul meg.

Hárommedencés versenyuszoda épül Gödöllőn

2016.12.30

Az egyetemi sétány helyén épülő uszodát két ütemben kivitelezik.

Új tanuszoda épül Szobon

2016.12.01

Pest megyében 17 helyszínen zajlanak tanterem, tornaterem, komplett iskola és tanuszoda beruházások.

Páratlan buborék született a Margitszigeten

2016.10.19

Az első fedett magyar műugró létesítmény Európában egyedülálló, és kulcsfontosságú a sportág jövője szempontjából.

TAO támogatásból építik át Cegléd sportcsarnokát

2016.10.07

2,7 milliárd forintból 2018-ra újítják fel a 30 éves csarnokot, ahol a kézi- és kosárlabdázók mellett a birkózók és tekések is edzhetnek és bajnokságokat tarthatnak majd.

Új sportcsarnok épül Monoron

2016.09.26

Az A3 Építész Kft. elkészült a beruházás terveivel, akár idén elkezdődhet a kivitelezés.

Hamarosan indul a focitorna az új gyáli pályán

2016.09.05

Helyi

Szeptember 3-án adták át a közel 31 millió forint értékű új futballpályát Gyálon, az Ady Endre utcai sporttelepen. A pálya a képviselő-testület támogatásával MLSZ pályázat keretében épült meg.

Csodálatos Duna-parti rekreációs területet hoznak létre Dél-Budán

2017.10.30

A budafoki folyópart sportpályákkal, piknikező helyekkel és kerékpártárolókkal egészül ki, valamint megoldják a partszakasz megfelelő megközelítését is.

Így fog kinézni a Budapesti Atlétikai Stadion

2017.10.04

A tavasz óta lezajlott tervpályázaton nyertest hirdetett a KKBK, a Napur Architect tervei alapján készülhet tehát a főváros átfogó sportfejlesztésének egyik fontos eleme.

Budapesten épül a Nemzeti Korcsolyázó Központ

2017.09.22

Kormányhatározatban döntöttek a tízezer férőhelyes lelátójú jégpalota megépítéséről, kiírták a projekt tervpályázatát is. Várhatóan 2021-re készül el a létesítmény.

Sportolni és búvárkodni is lehet majd az új érdi tóban

2017.08.10

Több érdi beruházásról döntöttek a közelmúltban: 2025-ig 300 kilométernyi utat aszfaltoznak le a városban, illetve új, hathektáros záportározót építenek, ahol minden vízi sportot szabadon lehet űzni.

Új kosárlabdacsarnokot kap Cegléd

2017.06.23

A 640 napelemmel megépülő létesítményt a női kosárlabda-csapat mellett a szomszédos iskola is használja majd, emellett tehermentesíti a városi sportcsarnokot.

Hatszintes sportközpont épül a pesti belvárosban

2017.05.15

Közel húsz év után lesz újra uszodája az itt élőknek. Kosárpálya, finteszterem és fényudvart képező üveghomlokzat is létesül a mindössze 650 négyzetméteres telken.

Elrajtolt a Budapesti Atlétikai Stadion projektje

2017.04.21

Az Óbudán épülő Velodrom után újabb kiemelt sportfejlesztés kapott zöld lámpát a fővárosban.

Hamarosan kezdődhet a monori sportcsarnok építése

2017.03.11

Az ezer fős csarnok a sportolási lehetőségek biztosítása mellett a kulturális és egyéb rendezvények igényeit is kielégíti majd.

Mit tanulhatunk az elmúlt tíz év lengyel stadionépítéseiből?

2017.02.04

A magyar közvélemény jelenleg eléggé egyoldalúan ítéli meg a hazai stadionépítési és -fejlesztési hullámot. Mi szétnéztünk Európában, s kiderült, van még a magyarhoz hasonló volumenű beruházássorozat, ami segíthet az építkezésekkel kapcsolatban árnyaltabb véleményt kialakítani.

Zöld sportcsarnok épül Rákosmentén

2016.12.29

Több évtizede tervezett, hatmilliárdos beruházás indul a főváros XVII. kerületében. Az új központ a tömeg-, diák és versenysport igényeit is kielégíti, egyúttal vásároknak, kongresszusoknak és koncerteknek is helyt ad.

Ezeket a kistelepüléseket támogatta a Belügyminisztérium

2016.11.09

Pest megyében 62 település kapott összesen csaknem 1,3 milliárd forint pályázati támogatást, melyből az önkormányzati intézmények, a sportinfrastruktúra és a belterületi utak fejlődhetnek.

Ingyenes sportpályákkal hasznosítják a Déli romos területeit

2016.10.08

Többek közt játszótér, szabadtéri pályák, futókör is épül a Déli pályaudvar nem használt területére, amit gyalogos átkelőkkel, mélygarázsokkal és zajvédő falakkal is fejlesztenek a nyilvánosságra hozott tervek szerint.

Már a Normafán is rekortánpálya várja a futókat

2016.09.30

Elkészült a Jánoshegyi út felújítása és a nyomvonalán kialakított futópálya, mely a területen végzett átalakítás második szakasza.

80 milliárdos fejlesztési program indul Pest megyében

2016.09.15

A kkv-k, egyházak, nonprofit szervezetek kapnak esélyt, új épülettel és új pályákkal gazdagodik a Testnevelési Egyetem.

TAO-támogatásból újult meg a piliscsévi focipálya

2016.08.14

A négy támogató felajánlásaiból megújult pályát augusztus 21-től veheti birtokba Piliscsév sportegyesülete.