2024.05.08, Szerda

Helyi

Szentendrén megújul a városi arculat

2016.03.05

2015-ben nyílt pályázatot írt ki Szentendre önkormányzata a város imázsának megújítására. A beérkezett pályamunkákból hármat választott ki a zsűri továbbgondolásra. Az új arculati elemeket, melyekkel márciustól a nagyközönség is találkozhat, a városvezetéssel egyeztetve véglegesítették az alkotók. A megújulás két legfőbb színtere a városi újság és az önkormányzati honlap.

Újra Kitartás csatája Dunakeszin

2016.03.02

Március 13-án, idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kitartás csatája – Battle of Courage Dunakeszin a Felkelő Nap Sportegyesület és a Dunakeszi Sportigazgatóság rendezésében. Az érdeklődők egy egész napon át, több különböző stílus mestereitől tanulhatnak kitartást fejlesztő, jellemet építő technikákat.

Budaörsön is megvitatták az éves költségvetést

2016.03.01

Elfogadta 2016. évi költségvetését Budaörs Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Döntöttek egyebek között arról is, hogy azok a vállalkozó háziorvosok és védőnők, akiknek nem éri el a bevételük az évi 20 millió forintot, mentességet kapnak az iparűzési adó megfizetése alól. Ígéretet tettek a közutak javítására, a kátyúzás kijavítására. Felvetődött a hitelfelvétel, melyet óvoda emeletráépítsre, sportpálya építésére, buszállomás átépítésére, Közösségi Ház bővítésére használnának fel, de ez még sok kérdésre keres majd választ a közeljövőben.

Megújulhat a Fő út környezete Dunakeszin

2016.02.28

Tanulmányi verseny a Holokausztról

2016.02.25

Hét csapat, köztük két váci iskola (Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Váci Madách Imre Gimnázium) három csoportja vett részt a középiskolásoknak szóló, a holokauszttal foglalkozó Wallenberg-verseny területi fordulójának váci megmérettetésén, melynek a Madách Imre Művelődési Központ adott helyet.

Magyar festmények megjelenítése a farsangi bálon

2016.02.22

A nagykőrösi Arany iskolában is lezajlottak a farsangi rendezvények. Külön délutánon került sor az alsó és a felső tagozatosok mulatságára. A kisebbek egyéni jelmezekbe öltözve mutatták meg kreativitásukat, míg a felsősök magyar festmények szereplőinek beöltözve. A felvonulás után fergeteges bulit csaptak, ettek, ittak, mulattak.

Segítség a pályaválasztáshoz

2016.02.21

Ötven diák tölthetett ki Cegléden pályaorientációra vonatkozó kompetencia tesztet a helyi gimnáziumban. A Ceglédi Városfejlesztési Kft szervezésében most ingyenesen tudhatják meg ezek a fiatalok, mely pálya vagy pályák állhatnak hozzájuk legközelebb - legalábbis az alapképességeik alapján.

Újabb testvérvárosa van Vácnak

2016.02.19

Újabb testvérvárosa van Vácnak. A lengyelországi Zawadzkie-vel január közepén kötött szerződést a város. Így teljes lett a Visegrádi négyek összefogása, már mint testvérvárosi szinten. Ettől egyrészt gazdasági együttműködést, a kulturális kapcsolatok erősítését és uniós támogatásokat remél Vác és testvérvárosai. 

Nagy sikernek örvend az új oltási rendelet Dunakeszin

2016.02.18

Többen részesülhetnek szociális ellátásokban Budaörsön

2016.02.18

Több mint kétmilliárd forintból fejlődhet Gödöllő

2016.02.11

"Áll a bál" - színes, változatos programok a héten

2016.02.10

Gödöllőn látogathatják a hatvani Vadászati Múzeumot

2016.02.09

Állampapír-értékesítési pontot nyitott az államkincstár Dunakeszin

2016.02.09

Cegléden még az idősek is farsangolnak

2016.02.07

Jubileumi rendezvénysorozatot indított a Vöröskereszt

2016.03.02

Megválasztották a Vadászok borát Cegléden

2016.03.02

Klément György cserszegi fűszerese, Kökény Benő Kétmotoros rozéja és Kiss Attila Cabernet Sauvignon-ja viselheti egy éven át a Vadászok bora címet. A választást tegnap tartották, rendhagyó módon most kiállítással és gasztronómiai versennyel egybekötve. A Kereskedelmi iskola tanulói készítettek vadhúsokból ételeket. Ezeket is bírálta szakértő zsűri.

Jöjjön minél több turista Ceglédre!

2016.02.29

Sportdíjakat adtak át Gödöllőn

2016.02.27

Február 25-én a Művészetek Házában adták át a 2015-ös év sportdíjait. A díjátadó gálán a legjobb egyéni sportolónak Kovács Zoltán atlétát, a csapatjátékos kaetgóriában a röplabdázó Széles Petrát választották, míg az év edzője Zsivoczky Attila atléta edző lett.  

Mobil röntgengépekkel gyarapodott a kistarcsai Flór Ferenc Kórház

2016.02.24

Négy, a legmodernebb technikával működő mobil röntgengéppel gyarapodott a kistarcsai Flór Ferenc Kórház eszközparkja, emellett korszerűsítették az intézmény nővérszállását is.

Sportolók kiválóságai Százhalombattán

2016.02.22

Százhalombatta Város Önkormányzata az idei esztendőben is díjazta a kiváló sportteljesítményt elért versenyzőket, valamint a kiemelkedő munkát végzett edzőket.

Teleki Pál Egyesület Jubileumi Közgyűlése és Kiállítása

2016.02.21

A Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban tartotta meg 25. jubileumi közgyűlését a Teleki Pál Egyesület szombaton. Az eseményhez ez alkalommal kiállítás is kapcsolódott, s itt adták át a Teleki Pál emlékérmet is, amellyel ezúttal Gémesi György polgármesternek köszönték meg az egyesület támogatását.

Új sportkomplexum épül nyártól Cegléden

2016.02.19

Sportszállót, konditermet, szaunát, klubszobát, büfét és kerékpártárolókat is kialakítanak a sportuszoda mellett. Legkésőbb nyáron megkezdik az építkezést. Ez lesz az uszoda fejlesztésének második üteme, amelyet nagyrészt TAO-s pénzből, azaz vállalkozók által felajánlott adóforintokból valósítanak meg.

Új szerverparkot épített Százhalombattán az ezTrade

2016.02.18

Népszavazással döntenek a megyeváltásról

2016.02.15

Kézzel fogható művészet Dunakeszin

2016.02.11

Négy veresegyházi férfi a gyanúsított a kábítószer ügyben

2016.02.10

Sikeres volt a villamosenergia-beszerzés is Cegléden

2016.02.09

Több százmillió forint értékű indiai vadkendert foglalt le a rendőrség Pest megyében

2016.02.08

Új kormányablak nyílt Érden

2016.02.06