2024.03.28, Csütörtök

Helyi

Kétnapos gyereknapi rendezvényen mutatkozik be a honvédség a Városligetben

2023.05.26

Kétnapos gyereknapi rendezvényt tart a Városligetben a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hétvégén, ahol vasárnap a gyermeknap mellett a hősök napját is ünneplik.

Már zajlik a főváros egyik legjelentősebb közlekedési folyosójának a felújítása

2023.05.24

A HE-DO által kivitelezendő beruházásban nem csupán az útfelületet teszik rendbe, a szegélyek, a peronok, a megállók és az átkelők is megújulnak közel 3 kilométeren.

Lezárult egy korszak: befejeződött az M3-as metró teljes rekonstrukciója - GALÉRIA

2023.05.22

Csaknem három évig dolgozott a SWIETELSKY Építő és SWIETELSKY Vasúttechnika a középső szakasz állomásainak és sínrendszereinek felújításán. 2023. 05.22-én az utolsó két állomást is átadják a forgalomnak. Az elkészült terekről elsőként közlünk fotókat.

Bokréta került a Bud Cargo City új csarnokrészére: így bővül a repülőtér légiáru kapacitása

2023.05.20

A Merkbau Zrt. munkájával egy közel bruttó 8800 négyzetméteres új légiáru forgalom kezelésére alkalmas épületrésszel bővül a Bud Cargo City Handling logisztikai épülete, melynek köszönhetően évi 300 000 tonnára növeli teherszállítási kapacitását a budapesti repülőtér.

Hazánkban egyedülálló kettős fenntarthatósági minősítést szerzett a MOL Campus

2023.05.18

Magyarország első toronyháza, a MOL Campus az Óbuda-Újlak Zrt. fenntarthatósági csapata tanácsadói munkájának köszönhetően a BREEAM Excellent után a LEED Platinum minősítést is megszerezte, amely az elérhető legmagasabb szintű elismerés az épületek fenntarthatósági minősítése terén.

Lendületben a BudaPart fejlesztése: megújul a Budafoki út és környéke

2023.05.16

Az új városnegyed projektjéhez kapcsolódóan a Property Market fejlesztésében korszerűbbé és rendezettebbé válnak a IX. kerület közterületei.

Lánchíd - BKK: gyorsan haladnak a föld alatti és a híd környezetében végzett munkák is

2023.05.15

Gyors ütemben haladnak a föld alatti és a Lánchíd környezetében végzett felújítási munkák: megújulnak a híd "avatatlan szemek elől rejtett helyiségei", és a Széchenyi István tér felőli járdaszakaszokon is folyamatosan szerelik fel az új járdakorlátokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

Törökbálinton épített új logisztikai központot a Market és az Aston Construction

2023.05.13

A Panattoni Dock City Törökbálint projekt négy csarnokot foglal magába, mindösszesen 9 hónap alatt építették fel.

A jövő járműve Budapesten - elektromos buszt tesztelnek a fővárosban

2023.05.11

Egy héten keresztül a Budapesten közlekedők is megismerhetik a világ egyik legmodernebb, kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett elektromos buszát: május 11-től május 18-ig a fővárosban közlekedik a Mercedes-Benz eCitaro legújabb generációs akkumulátoros hajtású járműve. A szinte zajtalanul, károsanyag kibocsátás nélkül közlekedő busz az e210-es vonalon, a Normafa és a Gyöngyösi utca között, a Lánchídon át jár, és mindenki ingyenesen próbálhatja ki azt az elkövetkezendő napokban.

Újra a régi fényében a Sziget

2023.05.09

Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.

Újabb mérföldkő a BudaParton: egyszerre két lakóépület lett szerkezetkész

2023.05.07

A BudaPart-városnegyed fejlesztésében a BRG és a BRL elnevezésű lakóépületek együttesen 320 lakással gazdagítják a városrészt.

A budai agglomerációba vezető utat újítanak fel

2023.05.05

A XI. kerületet Budaörssel összekötő Repülőtéri út fejlesztésén dolgoznak.

Május 22-én adják át az M3 metró teljes vonalát és minden állomását az utasforgalomnak

2023.05.03

A Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is birtokba vehetik a SWIETELSKY Építő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkájának köszönhetően a közlekedők.

Csepregi Éva életműkoncertet ad az Arénában

2023.05.01

Életműkoncertet ad Csepregi Éva 2024. január 6-án a Papp László Budapest Sportarénában. A népszerű énekesnő estjére számos vendéget hív meg, köztük a Neoton Família Sztárjait.

Május 1-jén újra szabad a Pesti alsó rakpart

2023.04.29

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét szabad a rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. A rakpartszakaszt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között lehet autómentes környezetben használni május 1-jén.

Tudásépítő Team: összefogott a Bayer Construct, a KÉSZ Csoport és a Market az ágazati munkaerőhiány megoldására

2023.05.25

A fővárosban folyamatosan bővülő BudaPart területén tartották meg az új képzési központ ünnepélyes rendezvényét.

Idén egy hétvégére nyit ki a Gyereksziget

2023.05.23

Idén csupán három napon át, június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat a budapesti Hajógyári szigeten.

Véget ér a metrópótlás: így alakul át a forgalmi rend a belvárosban

2023.05.21

​Május 22-én befejeződik az M3-as metró felújítása, hétfőtől minden állomáson újra megállnak a metró szerelvényei. Ezzel új szakaszba lép az Újjáéledő sugárutak városfejlesztési koncepció megvalósítása. Az elmúlt közel hat évben ideiglenesen kijelölt buszsávok segítették a pótlóbuszok haladását. A mostanra feleslegessé váló buszsávok átalakításával egyszerre cél, hogy ne növekedjen a belváros forgalmi terhelése, hogy biztonságosan lehessen kerékpározni az Üllői és a Váci út mentén és hogy csökkenjen a torlódás mértéke a belvárosban. A hétvégén a Bajcsy-Zsilinszky úton folytatódik a forgalmi rend helyreállítása.

Építőipari Nívódíj táblát avattak a LATEREX Zrt. kivitelezésében elkészült Pasaréti Közösségi Házban

2023.05.19

A közösségi ház hitéleti és közösségformáló szerepet tölt be, a plébánia lelkipásztori központja.

Óvodásoknak szóló közlekedésbiztonsági program indul tíz városban, köztük Budapesten is

2023.05.17

A Biztonságosan az iskolába elnevezésű rendezvénysorozat a június 15-ig tartó roadshow a főváros után Sárváron, Debrecenben, Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon, Makón, Kaposváron, Kecskeméten és Szekszárdon folytatódik.

Megújulnak a Lánchíd avatatlan szemek elől rejtett helyiségei

2023.05.15

Az A-Híd Zrt. kivitelezésében gyors ütemben haladnak a föld alatti és a híd környezetében végzett munkák is.

Felkerült a bokréta a Knorr-Bremse fővárosi K+F központjában épülő új irodaházra

2023.05.14

A Merkbau generálkivitelezésében és a CLC-Construct szerkezetépítésével elkészülő beruházásban egy ötszintes irodaház, csapadéktározó és mélygarázs is épül.

Immár a technikai bemutatón is túl van az atlétikai világbajnokság budapesti helyszíne

2023.05.12

A ZÁÉV és a Magyar Építő generálkivitelezésében létrejött Nemzeti Atlétikai Központban száz nap múlva kezdődik meg a világ egyik legjelentősebb sporteseménye.

Hétvégén is újra a teljes vonalon jár az M3-as metró

2023.05.10

Hétvégén is a teljes vonalon jár az M3-as metró május 13-tól, szombattól, a szerelvények minden nap Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között közlekednek - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben szerdán.

A koncessziós szerződés módosítása mellett döntött a kormány

2023.05.08

A kabinet továbbra is elkötelezett a gyorsforgalmi közúthálózat hosszú távú, magas színvonalú és fenntartható üzemeltetése és fejlesztése mellett.

Biztonságosabbá vált a közlekedés Rákoshegyen a Penta munkájával

2023.05.06

Az új utak megépülése hozzájárul a rendezett utcaképhez, emellett élhetőbb lakókörnyezetet és zöldebb közterületet kaptak az itt élők.

A fővárosban is indul a jelentkezés az MCC juniorképzésére

2023.05.04

Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) június 25-ig.

Jelentős erdőrész újul meg Piliscsabán a Market kezdeményezésére

2023.05.02

A Market Építő Zrt. kezdeményezésére és finanszírozásával a korábban rossz állapotú és kiszáradófélben lévő fenyők alá a helyi klimatikus viszonyokhoz jobban alkalmazkodó, őshonos, lombos fafajokat telepítettek egy több mint 2 hektáros területre a Pilisi Parkerdőben.

Elkészült az atlétikai vb versenypályája, jól halad a Nemzeti Atlétikai Központ műszaki átadás-átvétele

2023.04.30

A ZÁÉV és a Magyar Építő generálkivitelezésében megvalósuló komplexumban augusztusban rendezik meg a világversenyt.

Budapest 150 - Majális lesz a Városháza parkban

2023.04.28

Budapest 150. születésnapja alkalmából majálist tartanak a Városháza Parkban, ahol zene, tánc, családi- és gyerekprogramok, változatos gasztroélmények kapnak helyet szombattól három napon keresztül - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.