2024.12.03, Kedd

Fókuszban

Három részletben emelik a helyére Puskás-stadion tetőszerkezetét

2018.03.06

Miközben feszített tempóban építik a vasbetonszerkezetét, az acél tetőszerkezet kivitelezésének megkezdése is közeleg a nemzeti futball aréna építkezésén. A magyarepitok.hu a projektigazgatóval járta körbe a legizgalmasabb kérdéseket.

Így szépül meg kívül-belül a csodálatos Operaház

2018.02.28

Hazánk egyik legfontosabb műemlékének rekonstrukciója indult el a közelmúltban, az épületre tavasszal kerülhetnek fel az állványok, addig bontások zajlanak a belső térben.

Még idén átadják a 30 ezer négyzetméteres restaurálási központot

2018.02.23

Elérte legmagasabb pontját a főépület, az öt épületből álló komplexum kivitelezése remekül halad.

Energiatakarékosságra tanít egy új, ingyenes foglalkoztató füzet

2018.02.19

Egy pazarló trollocska hibáin át ismerkedhetnek a gyerekek a célszerű viselkedéssel, a füzet egy nemzetközi projektben készült a Hegyvidéken.

Szupertérképpel segíti a BKV az éjszaka utazókat

2018.02.15

Ezen a térképen mindent megtalálsz, ha egy jól sikerült buli után át kell szelned a várost, beleértve a külterületeket is.

Eljutott Amerika egyik végétől a másikig az önvezető kamion

2018.02.09

Nem akarják velük elvenni a sofőrök kenyerét, ehelyett az egyre fokozódó munkaerőhiányt kezelnék.

Győztek a macskák: egész Európában népszerűbbek a kutyáknál

2018.02.07

Házi kedvenceink a Titanic súlyának 180-szorosát fogyasztják el egy évben.

Zuckerberg, el a kezekkel gyerekektől!

2018.02.04

Többeknél is kiverte a biztosítékot, hogy a Facebook mostantól a 13 éven aluliakat is magához akarja kötni - tudósok és gyermekvédők által jegyzett nyílt levél lett belőle.

Kétszáz éve született a magyar hadtörténelem egyik zsenije

2018.01.30

Aki vegyészként is világszerte elismert lett, mégis sokáig negatív figurának számított a magyar köztudatban.

Hivatalosan is hat évvel tovább tarthat a kamaszkor

2018.01.20

Kutatók egy csoportja a felnőttkor kezdetének kitolását javasolja, 24 éves korra.

Ez a megoldás forradalmasíthatja az irodaépítést

2018.01.19

Továbbá úja alapokra helyezi az épületek energiaellátását. Az ingatlanfejlesztő Skanska idén kezdi el tesztelni a szilícium alapú napelemeket kiváltó innovációt az projektjein.

Kutyákhoz hasonlóan viselkedhetnek a jövő robotjai

2018.01.17

Az ELTE Etológiai Tanszékének munkatársai szerint ahhoz, hogy az emberek könnyebben elfogadják a környezetükben található robotokat, tervezésük során a kutyák viselkedését kell alapul venni.

Százharminc épületből álló erdélyi egységgel bővül a szentendrei skanzen

2018.01.11

A 4 milliárd forintos projektben még egy patakot is létrehoznak, az épületek a muzeológiai szempontok szigorú betartásával készülnek majd.

„Hiszek a jóban, igazban, szépben!” – 110 éve született Wass Albert

2018.01.06

Kiállt és küzdött a magyar érdekért, nyíltan elmondta a véleményét minden érdekcsoportról és mindenféle hatalomról, ugyanakkor képes volt a felülemelkedésre, és egyetemes értékeket közvetített.

Milliók követik és milliárdos cégek keresik a 14 éves magyar bloggert

2018.01.04

A hihetetlen egyéniségeket kitermelő Z generáció egyik élenjárója éppen a saját generációjához adja meg a kulcsokat a munkájával.

Mobiltelefon helyettesíti a recepciót egy új budapesti szállodában

2018.03.05

Mindent a TMRW nevű alkalmazáson keresztül intézhetnek a vendégek, a szoba kiválasztásától az étteremajánlásig.

A magyar szellemiség elpusztíthatatlan! - 58 helyszínen rajtolt el a Wass Albert felolvasás

2018.02.23

Az egész világ magyarságát átölelő felolvasó kör ugyanazt a tüzet viszi tovább, amit Wass Albert Erdélyben és aztán a tengerentúl hosszú évtizedeken keresztül táplált.

Szkíták, hunok, magyarok vagyunk! – évszázadokon át tudtuk

2018.02.22

Szántai Lajos 18 részes hangoskönyve egy zseniális húzással mutatja be a magyar történelmet: nem koncepciókat ütköztet, egyszerűen csak összegyűjti, mit vallottak magukról a magyarok.

Méltatlanul elfeledett magyar történelem: Somoskő visszatérése

2018.02.19

Egy sikeres orvosi műtét is kellett Magyarország utolsó máig érvényben lévő területi növekedéséhez.

Kezdődhet a pesterzsébeti jódos sós fürdő felújítása

2018.02.13

Megtalálták a kivitelezőt a főváros egyetlen jódos, brómos gyógyfürdőjének helyreállításához. A beruházás az országszerte jellemző jódhiány, illetve a különleges víz különböző gyógyhatásai miatt is jelentős.

A nyolcadik legnépszerűbb európai úticél Budapest

2018.02.09

Az első három helyezett közé egyetlen főváros sem került, s Budapest olyan nagyvárosokat is maga mögé utasított, mint Párizs vagy London.

Ultra pontos sugárterápiás eszközzel bővült az Onkológiai Intézet

2018.02.05

A régióban ez az első eset, hogy állami intézményben szerelnek fel ilyen kiemelkedő teljesítményű berendezést.

Ezek a fejlesztések valósulnak meg az adventi adományokból

2018.02.02

209 millió forintból gazdálkodhat az Ökumenikus Segélyszervezet: tizenegy helyszínen hoznak létre vagy újítanak fel segítő célú létesítményeket.

Nem mindegy, melyik mancsát használja többet a macskánk

2018.01.24

Egy ír egyetem kutatói szerint a hím macskák többsége bal-, a nőstényeké pedig „jobbmancsos”, de mindez számos más tényezővel is összefüggésben állhat.

Dorombolás segítheti a vérnyomásunk szinten tartását

2018.01.19

Többek közt az űrhajósbetegség gyógyulását is támogatja a macskák szeretetének kifejezőeszköze.

Semmi értelme, mégis rohamosan terjed, mi az?

2018.01.18

A jelenség akkor se igazán érthető, ha elolvassuk a részleteket.

Lassan optimizmusba vált a hírhedt magyar pesszimizmus?

2018.01.12

A lakosság gazdasági várakozásait és személyes anyagi kilátásait tekintve egészen szembeötlő a pozitív fordulat az elmúlt években.

Hogyan születhet a legtöbb magyar gyermek?

2018.01.11

Demográfiai és egészségügyi konferenciát tartanak csütörtökön Kecskeméten, a kormány politikusai és a szakma képviselői beszélik meg a népességpolitika kérdéseit.

Ezért sorsdöntő a rendszeres mozgás

2018.01.05

Világszerte népbetegséggé vált, Magyarországon már minden tizedik ember küzd a cukorbetegséggel, de fontos tudni, hogy a gyakoribb fajtája csak lassan alakul ki, és hatékonyan megelőzhető. Ideje megvizsgálni, miről szól ez a betegség, és hogyan védhető ki!

Pincékben és sufnikban, fű alatt épült ki a magyar testépítés

2018.01.04

Kapitalista csökevénynek minősítették a body buildinget, egyetlen magyar követőjét pedig őrültnek nézték ötven évvel ezelőtt. A föld alá kényszerültek, Bitter István és követői mégis egyre elszántabban gyúrtak.