2019.09.05
A Mészáros és Mészáros, illetve a Vasútépítők elkészült a megálló új gyalogos átjárójával melyen keresztül biztonságosan közelíthetőek meg a peronok.
2019.04.05
Az építőipari cég nagyon büszke jelöltjére, aki messziről indult, de ma már milliárdos projektekben dolgozik.
2018.08.28
A szerkezetépítés mellett a környező utcák felújítása is elkezdődött.
2018.08.02
A 40 éve várt beruházáson már az utolsó munkálatok zajlanak, az átadás a hónap végén várható.
2018.04.19
Az A-Híd Zrt. a Magyar Kultúra Egyesülettel és a Honvéd Kulturális Központtal közösen tette lehetővé, hogy a kortárs művészetet támogató szobortárlat a Stefánia Palota kertjének félévente megújuló állandó része lehessen.
2018.02.17
A V-Híd és az A-Híd már a magasperonok, perontetők, peronaluljárók építését végzi, valamint vágányzár mellett korszerűsíti a pályát Kelenföld és Érd felső között.
2017.12.12
Bonyolult körülmények között sikeresen fejlesztették tovább a reptér iparvágány hálózatát.
2017.09.07
A Harsánylejtő nevű fejlesztésben négy ütemben készülnek el az öt lakásos épületek, az első ütem kivitelezése már folyamatban van.
2017.08.07
A megye legnagyobb lélekszámú településén több híd is létesül a vasút felett.
2017.05.06
Emeletes buszos flashmobbal teszi szebbé az anyák napját az énekegyüttes.
2017.03.22
A beruházás egy CEF által támogatott nagyprojekt része, melynek köszönhetően szorosabban összekapcsolódik a légi, vasúti és közúti áruszállítás: létrejön egy multi-modális csomópont.
2016.12.23
A Hídépítők Egyesülete a Közlekedési Múzeummal együttműködve fontos társadalmi szerepet vállal épített örökségünk megőrzésében, amit az A-Híd budapesti székházának udvarán elhelyezett kiállítás, a hídkert is erősít.
2016.10.13
Szerdán a Honvéd Kulturális Központ és a Stefánia Palota közös kertjében hivatalosan is megnyílt a Stefánia Szoborpark első, őszi tárlata, melyhez az A-Híd Zrt. főtámogatóként járult hozzá.
2016.09.08
A CEF keretéből finanszírozott 51 milliárdos beruházás által gyorsulnak a vonatok, külön szintű átjárók és új állomásépületek is létesülnek.
2019.05.13
A fővárosi agglomerációban Nepomuki Szent János szobra az A-Híd Zrt. támogatásával nyerhetett megújult külsőt.
2018.09.02
Az A-Híd kivitelezésében egy év alatt felépített két műtárgyból álló Szent István híd jelentősen megkönnyíti a város északi és déli része közötti közlekedést.
2018.08.10
Az A-Híd hatszintes irodaház építkezésén dolgozik az újbudai villamosvonal mentén.
2018.08.01
A tragikus felrobbanása mellett bővítést, bombázást, újjáépítést és felújítást is megélt már a 132 éves híd.
2018.03.19
Több mint 5,5 milliárd forintból épül fel a vízilabda mérkőzések megtartására alkalmas létesítmény, mely a lakosság feltöltődését egyaránt szolgálja.
2017.12.13
A fejlesztésen dolgozó A-Híd egyik munkatársa testvérlapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.
2017.09.11
Épül a XI. kerületi Bartók Udvar második üteme: hétszintes iroda kivitelezése kezdődött el az újbudai villamosvonal mentén.
2017.08.18
Elkészült a Népsziget csücskénél, az Újpesti-öbölben található gyalogoshíd teljes körű rekonstrukciója.
2017.05.18
Az A-Híd négy éve tartó országos programja keretében került sor a XXIII. kerületi alkotás helyreállítására.
2017.05.03
Két nagyberuházás kezdetét ünnepelték Budafokon szerdán: elhelyezték a Kelenföld–Százhalombatta vonal pályakorszerűsítése, valamint az ezen a szakaszon telepítendő biztosítóberendezés és ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer alapkövét.
2017.03.21
Új villamosmegálló épül a Béke úton, amely megteremti a közvetlen átszállási kapcsolatot a vasútállomással.
2016.12.14
Nepomuki Szent János gödöllői szobrának felújításával az A-HÍD is bekerült az örökségvédelem jegyében kiadott füzetbe, melyet kedden mutattak be.
2016.09.30
Közel félszáz nagyméretű alkotás egy időben jelenhet meg, amire eddig nem volt példa a magyar szobrászművészetben.
2016.05.26
Újraszentelték a kastélykápolna előtt álló, felújított Nepomuki Szent János szobrot.