2024.03.28, Csütörtök

Fókuszban

Állampapír is kapható már a Budakeszi Kormányablakban

2016.06.03

A Magyar Államkincstár Budakeszin nyitotta meg újabb állampapír értékesítési irodáját.

Kitárult a Kormányablak Dabason

2016.06.02

Ünnepélyes keretek között adták át május 31-én az egykori művelődési házból átalakított korszerű közigazgatási központot Dabason.

A kritikus szolidaritásra minden kormánynak szüksége van

2016.06.01

Minden kormánynak szüksége van a "kritikus szolidaritásra" - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Egy órán belül három helyen okozott tüzet villámcsapás Pest megyében

2016.05.30

Egy órán belül három helyszínre is riasztották villámcsapás okozta tüzekhez a tűzoltókat Pest megyében.

A Duna Aszfalt elkezdte az érdi zajárnyékolók kiépítését

2016.05.28

Mentesítette erdőfelújításait a bálványfától a Pilisi Parkerdő Zrt.

2016.05.27

Új térplasztika díszíti a váci főteret

2016.05.25

Új térplasztika díszíti a váci főteret.

Svájci-Magyar Együttműködési Program a környezet védelméért

2016.05.24

Körvasút épül Budapest körül

2016.05.24

A beruházás célja a város főpályaudvarainak tehermentesítése, a tervek 2017-ben készülnek el, az építkezés várhatóan 2018-ban kezdődhet.

Aszódon is van már kormányablak

2016.05.23

Pest Megye legújabb -immár tizenhetedik- kormányablakát Aszódon nyitották meg.

Átmeneti burkolat után teljes felújítást kap a ceglédi Budai út

2016.05.21

A vízelvezetés rendezése után a nyáron átmeneti burkolatot kap Cegléden a Budai út.

Elkezdődött a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának kialakítása

2016.05.20

Idén őszre átlagon felüli ügyfélszolgálat épül Dunakeszi Városházán.

Szentendrén mutatták be az újra kiadott Magyarország hadtörténete című könyvet

2016.05.19

Újra megjelentette a Zrínyi Kiadó a Magyarország hadtörténete című könyvet.

A Szentendrei Teátrum és Nyár idei programjai

2016.05.17

A Szentendrei Teátrum és Nyár idei programjairól tartott sajtótájékoztatót a Szentendrei Kulturális Központ.

Ceglédi párbeszéd a vállalkozókkal

2016.05.14

Pest megyébe, Ceglédre érkezett a Miniszterelnökség, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével együttműködésben szervezett országos konferencia sorozat.

Folytatódik a vízitúra-útvonalak fejlesztése

2016.06.03

Pályázatot nyújt be a közép-dunai régió legfőbb vízitúra-útvonalának fejlesztésére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Közép-Duna menti önkormányzatokkal és egyesületekkel együttműködve.

Három új denevérfaj jelent meg a Pilisi Parkerdőben

2016.06.02

Három új denevérfaj, a nimfa, a tavi és a fehértorkú denevér jelent meg a Pilisi Parkerdőben. 

Lemondott Gyömrő polgármestere

2016.05.31

Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere.

III. Esélyegyenlőségi nap - azaz a világ egy kicsit másképp

2016.05.30

Idén harmadik alkalommal rendezte meg az Esélyegyenlőségi Napot a Pest Megyei Kormányhivatal.

A régészet napja - Az ásatási munkák kezdeti lépéseiről szól az idei rendezvénysorozat

2016.05.27

Az ásatások legelső lépéseiről szólnak a régészet napja idei programjai.

Elismerés honvédelmi munkáért

2016.05.26

A honvédelemért végzett munkája elismeréséül kapott kitüntetést Fábián Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottságának védelmi referense.

Pest megye déli részén szinte totális volt a fagykár, kevés és drága lesz a meggy

2016.05.25

Becslések alapján a kora tavaszi fagykárok miatt mintegy 30 százalékkal kevesebb meggy terem idén.

Új kormányablak nyílt meg Budakeszin is

2016.05.24

Egy nappal az aszódi megnyitása után Pest megye másik járási központjában, Budakeszin is új kormányablak nyílt.

Közlekedik a család Pest megyei döntője

2016.05.23

Az ORFK által az idei évre meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét a Ceglédi Autóház Kft-vel együttműködve Cegléden rendezte meg.

Megújul a nagy-hárs-hegyi Kaán Károly-kilátó

2016.05.22

Megkezdődtek a Budai-hegység 454 méteres csúcsán lévő Kaán Károly-kilátó felújítási munkálatai.

Bővítik a 2/A gyorsforgalmi utat és egy multifunkcionális csarnok épülhet Vácott

2016.05.20

Vác parlamenti képviselője, Harrach Péter számolt be a kormány jövő évi költségvetéséről.

Lehetőség van a tanyagazdaságok fejlesztésére

2016.05.19

A napokban jelennek meg a Nemzeti Tanyafejlesztési Programban meghirdetett pályázati felhívások.

Fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel óvják a vásárlókat

2016.05.17

A cél a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme, valamint a megfelelő tájékoztatáshoz fűződő jogának biztosítása.

Két új pálinka is bemutatkozott a 11. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon

2016.05.16

Tizenkét pálinkafajtát, köztük két újdonságot is megkóstolhatnak azok, akik szombaton és vasárnap kilátogattak a 11. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválra.

A Váci Egyházmegye papját nevezte ki Ferenc pápa Fehéroroszországba apostoli nunciusnak

2016.05.14

Pintér Gábor pápai prelátust, a Váci Egyházmegye papját nevezte ki pénteken Ferenc pápa Fehéroroszországba apostoli nunciusnak.