2016.03.11
A mintegy 1,6 milliárd forintos beruházás révén jelentősen nő a Pest megyei térség raktárkapacitása, és új bázist kap a hazai kamionosképzés.
2016.03.11
A Föld Órája a WWF által életre hívott, minden év márciusában megrendezésre kerülő nemzetközi esemény.
2016.03.10
A Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság fákat tervez kivágni Dunakeszin a Duna-parton, de egyeztetéssel sikerült elérni, hogy ne egyszerre, hanem csak fokozatosan kerüljenek cserére.
2016.03.09
Művészetek Háza színpadán befejeződött az a hagyományos vidám színielőadás-sorozat, amellyel a hölgyeknek szoktak kedveskedni Gödöllő városának és intézményeinek vezetői.
2016.03.08
2016.03.05
2015-ben nyílt pályázatot írt ki Szentendre önkormányzata a város imázsának megújítására. A beérkezett pályamunkákból hármat választott ki a zsűri továbbgondolásra. Az új arculati elemeket, melyekkel márciustól a nagyközönség is találkozhat, a városvezetéssel egyeztetve véglegesítették az alkotók. A megújulás két legfőbb színtere a városi újság és az önkormányzati honlap.
2016.03.02
Március 13-án, idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kitartás csatája – Battle of Courage Dunakeszin a Felkelő Nap Sportegyesület és a Dunakeszi Sportigazgatóság rendezésében. Az érdeklődők egy egész napon át, több különböző stílus mestereitől tanulhatnak kitartást fejlesztő, jellemet építő technikákat.
2016.03.01
Elfogadta 2016. évi költségvetését Budaörs Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Döntöttek egyebek között arról is, hogy azok a vállalkozó háziorvosok és védőnők, akiknek nem éri el a bevételük az évi 20 millió forintot, mentességet kapnak az iparűzési adó megfizetése alól. Ígéretet tettek a közutak javítására, a kátyúzás kijavítására. Felvetődött a hitelfelvétel, melyet óvoda emeletráépítsre, sportpálya építésére, buszállomás átépítésére, Közösségi Ház bővítésére használnának fel, de ez még sok kérdésre keres majd választ a közeljövőben.
2016.02.28
2016.02.25
Hét csapat, köztük két váci iskola (Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Váci Madách Imre Gimnázium) három csoportja vett részt a középiskolásoknak szóló, a holokauszttal foglalkozó Wallenberg-verseny területi fordulójának váci megmérettetésén, melynek a Madách Imre Művelődési Központ adott helyet.
2016.02.22
A nagykőrösi Arany iskolában is lezajlottak a farsangi rendezvények. Külön délutánon került sor az alsó és a felső tagozatosok mulatságára. A kisebbek egyéni jelmezekbe öltözve mutatták meg kreativitásukat, míg a felsősök magyar festmények szereplőinek beöltözve. A felvonulás után fergeteges bulit csaptak, ettek, ittak, mulattak.
2016.02.21
Ötven diák tölthetett ki Cegléden pályaorientációra vonatkozó kompetencia tesztet a helyi gimnáziumban. A Ceglédi Városfejlesztési Kft szervezésében most ingyenesen tudhatják meg ezek a fiatalok, mely pálya vagy pályák állhatnak hozzájuk legközelebb - legalábbis az alapképességeik alapján.
2016.02.19
Újabb testvérvárosa van Vácnak. A lengyelországi Zawadzkie-vel január közepén kötött szerződést a város. Így teljes lett a Visegrádi négyek összefogása, már mint testvérvárosi szinten. Ettől egyrészt gazdasági együttműködést, a kulturális kapcsolatok erősítését és uniós támogatásokat remél Vác és testvérvárosai.
2016.02.18
2016.02.18
2016.03.11
Újóvoda épül Érden, amely egy elavult forfa-épületet vált ki. Az ötcsoportos létesítmény 350 millió forintba kerül majd, az összeget a Modern Városok Program pénzügyi keretéből fedezi Érd.
2016.03.10
A Pilisi Parkerdő Zrt. a Visegrádi-hegység egyik legmagasabb csúcsán, 639 méteres Prédikálószéken kezdte meg új kilátója építését. Átadását 2016 őszére tervezik.
2016.03.09
2016.03.09
Az elmúlt év sikerei alapján április 10-én ismét megrendezésre kerül Dunakeszin a FutaKeszi, a város tömegsport futóversenye.
2016.03.08
Igazi kulturális, összművészeti zsongás fogadja a Szentendrére látogatókat, hiszen Tavaszi Fesztivál keretén belül számos promram közül választhat majd a közönség.
2016.03.02
2016.03.02
Klément György cserszegi fűszerese, Kökény Benő Kétmotoros rozéja és Kiss Attila Cabernet Sauvignon-ja viselheti egy éven át a Vadászok bora címet. A választást tegnap tartották, rendhagyó módon most kiállítással és gasztronómiai versennyel egybekötve. A Kereskedelmi iskola tanulói készítettek vadhúsokból ételeket. Ezeket is bírálta szakértő zsűri.
2016.02.29
2016.02.27
Február 25-én a Művészetek Házában adták át a 2015-ös év sportdíjait. A díjátadó gálán a legjobb egyéni sportolónak Kovács Zoltán atlétát, a csapatjátékos kaetgóriában a röplabdázó Széles Petrát választották, míg az év edzője Zsivoczky Attila atléta edző lett.
2016.02.24
Négy, a legmodernebb technikával működő mobil röntgengéppel gyarapodott a kistarcsai Flór Ferenc Kórház eszközparkja, emellett korszerűsítették az intézmény nővérszállását is.
2016.02.22
Százhalombatta Város Önkormányzata az idei esztendőben is díjazta a kiváló sportteljesítményt elért versenyzőket, valamint a kiemelkedő munkát végzett edzőket.
2016.02.21
A Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban tartotta meg 25. jubileumi közgyűlését a Teleki Pál Egyesület szombaton. Az eseményhez ez alkalommal kiállítás is kapcsolódott, s itt adták át a Teleki Pál emlékérmet is, amellyel ezúttal Gémesi György polgármesternek köszönték meg az egyesület támogatását.
2016.02.19
Sportszállót, konditermet, szaunát, klubszobát, büfét és kerékpártárolókat is kialakítanak a sportuszoda mellett. Legkésőbb nyáron megkezdik az építkezést. Ez lesz az uszoda fejlesztésének második üteme, amelyet nagyrészt TAO-s pénzből, azaz vállalkozók által felajánlott adóforintokból valósítanak meg.
2016.02.18
2016.02.15