2023.12.07, Csütörtök

Kultúra

60 filmmel érkezik a Budapesti Klasszikus Filmmaraton

2018.08.18

Az eseményen Claudia Cardinale is részt vesz A párduc című filmjének vetítésén.

25 éve sikeres a megyében az egyik legnagyobb nemzetközi folklór fesztivál

2018.08.08

Idén húsz ország zenészei és táncosai jönnek Százhalombattára, hogy együtt ünnepeljék kulturális örökségüket, miközben még nemzeti gyerekjátékait is bemutatják.

Egy kilométeres festménnyel a Dunáért

2018.07.25

Egy napig volt látható Magyarországon a szokatlanul nagy festmény.

Háromnapos mulatsággal érkezik a Váci Világi Vigalom

2018.07.17

Hétvégén újra jön a Váci Világi Vigalom, ahol színes programkínálattal várják a kikapcsolódni vágyó kicsiket és nagyokat.

Népszerűsége miatt már hétfőnkét is látogatható a Frida Kahlo kiállítás

2018.07.13

Több mint tízezren nézték meg eddig a Nemzeti Galéria novemberig látható tárlatát.

A Dunakanyar hajósforgalmáról nyílt kiállítás Neszmélyen

2018.06.29

A modellekkel és digitális archívumokkal kialakított bemutatót egy gőzhajó belsejében tekinthetik meg a látogatók.

Úszó kiállítással ünnepelik a 25 éves művészeket a Dunán

2018.06.27

A 25 éve alapított Nemzeti Kulturális Alap pályázatot indít a fiatal képzőművészek munkájának bemutatására.

Kecskeméti Bányais tanulók Erdélyben kirándultak

2018.06.21

A Határtalanul! program anyagi támogatásának segítségével Bács-Kiskun megye legsikeresebb iskolájának egyik legjobb osztálya 5 napot tölthetett el Székelyföldön önköltség befizetése nélkül ( A pályázati forrás közel 5 millió Ft-ot biztosított).

Kerttel állítanak emléket Ottlik Gézának Újbudán

2018.06.19

A kerület önkormányzata pályázatot írt ki egy emlékhely kialakítására.

Csángó iskolások tartottak előadást Budafok-Tétényben

2018.06.14

A helyi Bartók Béla Általános Iskola testvérintézményéből érkeztek öt napos látogatásra a népművészeti műsort bemutató vendégek.

Teljes gyűjteményét digitalizálja és elcsomagolja az Iparművészeti Múzeum

2018.04.26

Miközben a felújítás kiviteli tervein már dolgoznak, a múzeumi műtárgyakat is felkészítik a folyamatra.

Ismét a buszmegállókba költözik a kortárs irodalom

2018.04.20

A JCDecaux novellaíró pályázatával demonstrálni szeretné, hogy az irodalom él, és mindenkinek lehet rajta keresztül mondanivalója.

Eddig alig ismert Tolkien-mű jelenik meg

2018.04.14

A Gondolin bukása korábban csak a Szilmarillok részeként jelent meg.

Így ünnepel Budapesten a száz éve független Észtország

2018.03.17

Házfalakon tűnnek fel a múltszázadi észt emberek fotói, láthatunk többek közt észt-orosz pszichedelikus dokumentumfilmet és megismerkedhetünk az észt építészettel is.

Kéthetes fesztivállal ünnepli meg 15. születésnapját az A38

2018.03.10

A koncerthajón többek között fellép a Nouvelle Vague, a Too Many Zooz, az Akkezdet Phiai, a Neo, a VHK és az Anima Sound System is.

Pénteken rendezik a III. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét

2018.08.17

A színházi élmények tovább növelik a rabok társadalomba történő visszailleszkedését.

Csíksomlyóba is eljut a Nemzeti Színház passiója

2018.07.29

A művészeti ágakat egyesitő totális színház erdélyi magyarok közreműködésével kerül bemutatásra.

Fesztiválhelyszín lesz a Zeneakadémia a jövő héten

2018.07.22

A hétfőn kezdődő Fesztiválakadémia rendezvénysorozatban fellép többek között Shlomo Mintz hegedűművész, valamint Natalie Clein és Danjulo Ishizaka csellisták is.

Egy hónapig heti két koncerttel várja az érdeklődőket a Városliget

2018.07.16

A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon fiatal zenészek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Filmvetítésekkel emlékeznek Ingmar Bergmanra az Urániában

2018.07.08

A száz éve született svéd filmrendező előtt tisztelegve tartanak július 14-én rendezvényt a fővárosi moziban.

Fővárosi kézbe került a számos díjjal kitüntetett Sziklakórház

2018.06.28

A méltán népszerű múzeum mostantól önálló, tematikus létesítményként működik.

Római misztériumvallás szentélyével bővült Aquincum

2018.06.22

A városrész ókori történelmet bemutató múzeumában bikaölő Mithrász templomát nézhetik meg az érdeklődők.

Mozart-operával, Mozart születésnapján nyílik meg az Eiffel Műhelyház

2018.06.20

A négy focipályánál is nagyobb ipari műemlékben már jövő januártól megindulhatnak a nagy produkciók előkészületei.

Családi lovasprogramot rendeztek Simonpusztán

2018.06.17

Az Érdhez tartozó területen a teljes napos program végét rockopera-előadás zárta.

Teltházas koncerttel ünnepli ötvenéves frontemberét a Tankcsapda

2018.05.03

Lukács László és bandája szerint a zenekart még hajtja a közönség szeretete.

Hiányérzetet kelt és elgondolkodtat Szentendre új kiállítása

2018.04.21

Elsősorban a kamaszok számára szeretné közelebb hozni a kortárs művészetet a Barcsay Múzeum tárlata, melyben a festmények mellett videó- és hanginstallációk is találhatók.

Indul a munka a Néprajzi Múzeum új épületén

2018.04.18

A kivitelezésre vonatkozó ajánlatokat a következő egy hónapban kell benyújtaniuk a vállalatoknak.

Horror- és LMBT-filmekkel válik még izgalmasabbá a Friss Hús Fesztivál

2018.03.17

Az utóbbi két év legjobb rövidfilmjeit vonultatja fel az áprilisi esemény. A filmek értékelésébe a közönség is beleszólhat, s még kritikaíró workshop is lesz az újságírói pályára készülőknek.

Ősbemutatóval ünnepli jubileumát a Budafoki Dohnányi Zenekar

2018.03.13

Az alkalomra Vajda János zeneszerző komponált darabot, a Művészetek Palotájába várják az érdeklődőket április 25-re.

Munkácsy-díjas festő kiállítása nyílt meg a Csepel Galériában

2018.03.09

Tenk László alkotásait az „Utóbbi tíz év” elnevezésű tárlaton tekinthetik meg az érdeklődők.