2019.03.11
A lakótömbök nagy kertekkel és emberléptékben készülnek a Grabarics Development fejlesztőcég beruházásában, élhető teret biztosítva a lakóknak.
2019.03.05
A 24 milliárd forintos projekt során öt állomást fejlesztenek és építenek át. A munkálatok során a két sínpálya közül egyet naponta kétszer is üzemképes állapotba kell majd hozni, hogy a többi szakaszon közlekedő járatok eljuthassanak a kocsiszínbe.
2019.02.23
A MOL Campussal együtt a BudaPart kapuját alkotó komplexum 40 százalékát már bérbe is adták.
2019.02.19
A Strabag munkájával sztrádává bővülő M2-esen az új Dunakeszi északi csomópontban emelik be a héten a cég munkagépei egy új híd gerendáit. Ezen a helyszínen kapcsolódik majd a HE-DO és a Penta által kivitelezett új gödi felvezetőút is az autópályához.
2019.02.08
Idén is különleges programokat kínál a szervezet családi eseménye; koncertekkel, filmvetítéssel, óralátogatással, előadással és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket vasárnap.
2019.02.04
Az interaktív előadások többek között Lenin és az 1917-es "nagy októberi szocialista forradalom" történetével, a bolsevik hatalomátvétellel, a szovjet koncentrációs táborok és a politikai terror világával ismertetik meg a közönséget.
2019.02.04
Ennek érdekében még keddig lehet szavazni a Europe Best Destination versenyen.
2019.01.31
A rekonstrukcióval több mint 2200 négyzetméteresre bővül az épület, amely során elvégzik a teljes akadálymentesítést és restaurátori munkákat is végrehajtanak.
2019.01.29
A főváros 12. keretületében egy óvodát és iskolát is érint a felújítás, valamint a MOM több létesítménye is újjászületik.
2019.01.26
Idén is jótékony céllal rendezik meg a székely bált március 2-án a Pesti Vigadóban.
2019.01.24
A H7-es csepeli és és H6-os ráckevei gyorsvasutat a föld alatt, a Soroksári út vonalán tervezik bevezetni Budapest belvárosába.
2019.01.23
A főváros budai oldalán tavasszal rajtol el egy árvízvédelmi létesítmény megépítése a Swietelsky Építő Kft. munkálataival, amely két árvízkapuval létesül majd csaknem két kilométer hosszan.
2019.01.22
A főváros VI. kerületében lévő piacépület teljes homlokzata megújul az Épkar Zrt. munkálataival, melynek része többek közt a fa nyílászárók cseréje, a díszes felületek restaurálása és a kőfelületek megtisztítása is.
2019.01.17
Magyarországon komoly hagyományokkal rendelkező korcsolya és jégkorong a legnépszerűbb a kilátogató fiatalok és szüleik körében, de a többi havas, jeges sportág iránt is nyitottak az érdeklődők.
2019.01.16
A repertoárban jazz- és balettelőadások, hip-hop és kortárs tánc is szerepel, az eseményekre a Nemzeti Táncszínházban és MÜPA-ban kerül sor.
2019.03.10
A zöld minősítést elnyert épület 22 ezer négyzetméternyi irodával és tetőteraszokkal jött létre.
2019.03.01
Egy hatméteres batmobilt is megnézhetünk Európa legnagyobb Lego-kiállításán.
2019.02.20
A BKV Zrt. megbízásából át fogják építeni a 4-es 6-os villamos déli vonalának jelentős részét.
2019.02.12
Eddig az ország nyugati területei részesültek támogatásban, a további fejlesztések hazánk többi részét célozzák - derül ki a pestmegye.hu cikkéből.
2019.02.07
Előrelépés történt a Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő 2x3 sávos híd megvalósításának tervezési fázisában.
2019.02.04
A főváros 4. kerületében megvalósuló beruházás során többek közt új járdát és kerékpárutat építenek, valamint egy vasúti átjáró is készül.
2019.02.01
A budai oldalon több mint egy kilométeres szakaszon épül újjá az útfelület, ahol a közvilágítást és a csapadékelvezetést is helyreállítják.
2019.01.29
Az Európa-bajnokságok 60. évfordulójából különleges keretek között megrendezett EB-n Budapest három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.
2019.01.28
Egy lépéssel közelebb jutott a beruházás a kivitelezéshez.
2019.01.25
A fővárosi épületegyüttes napkollektorokkal, tetőterasszal és elektromosautó-töltőkkel készül el, továbbá a dolgozók egészségére is gondot fordít speciális légtechnikai rendszer és ellenőrzött ivóvíz formájában.
2019.01.23
Az új épület több mint 1700 négyzetméteresre bővül, és helyet kap majd benne több műtő- és ébredőhelyiség, valamint egy rehabilitációs rész is.
2019.01.22
A fővárosi intézmény projektje belső és külső fejlesztéseket is érint, megújulnak az udvari rész egyes elemei, valamint új burkolatot kap több helyiség is.
2019.01.21
A Market és a KÉSZ végzi el az Illovszky-stadion tereprendezési feladatait, melynek keretében új utakat, járdát és sétányt is létrehoznak.
2019.01.16
A kiállítás 21 helyiségben, mintegy 1000 négyzetméteren, speciális effektekkel és a modern technológiákkal mutatja be az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosait és történeteiket.
2019.01.15
Ugyan a végleges formatervek még nem látszanak, de a repülőtér vasútállomásának helyszíne és a hármas terminál tervezett alakja is kivehető a nyilvánosságra hozott grafikákon.